Lengyelországnak nincs vízfeje, azaz nincs egy aránytalanul hatalmas főváros, mely mellett eltörpülnek az egy-, maximum kétszázezres városok, mint Trianon óta nálunk, hanem a Budapest méretű Varsót megfelelően ellensúlyozza, hogy négy, félmilliósnál is nagyobb város található az országban, és még a 3-400 ezres kategóriában is van még féltucat. Ezek a városok ráadásul többségükben nem is mesterségesen felduzzasztott mezővárosok vagy iparvárosok, hanem a múltban is komoly súlyú központok voltak, akár német, akár orosz területhez tartoztak, vagy éppen a Habsburg-birodalomhoz. És hiába a mostoha történelem, ezekből a városokból bőven megmaradt annyi a régi dicsőségükből, hogy turistacélpontnak is elsőrangúak.
Közülük Krakkót nemigen kell bemutatni, az évszázadokig jelentős német nagyvárosnak számító egykori Breslau, azaz Wroclaw és az egykori Hansa-város Gdansk is elég népszerű célpontok, talán csak Lódz rázza le egy kicsit nehezen magáról az iparvárosi múltat. És akkor itt van még a Berlin és Varsó között nagyjából félúton található Poznan, amely kicsit kiesik ebből a körből, pedig hasonlóan ajánlható úticél. A bő félmilliós város rendkívül fontos része a lengyel történelemnek, és mondjuk Wroclaw-val ellentétben évszázadok óta lengyel többségű lakossága volt, még a német birodalmi időkben is. Az 1918-ban lengyel fennhatóság alá került Poznan aztán a háborúban a lengyel városok szokásos sorsára jutott: a németek a végsőkig védték a szovjetekkel szemben, és ami nem pusztult el az ostromban, azt lerombolták.
Varsóhoz és Wroclawhoz hasonlóan itt is újjáépítették a főteret és az óvárost, ám a jelek szerint itt kisebb területre korlátozódott a háborús pusztítás, mert a belvárostól kifelé is lépten-nyomon találkozhatunk háború előtti épületekkel. A középkori piactér, a számos lengyel uralkodó sírhelyéül szolgáló Szent Péter és Pál székesegyház, a vár és még sok egyéb templom és kastély mind-mind kötelező látnivalók, de még ezeken kívül is akad annyi a városban, hogy Poznan feltétlenül ajánlható minimum egy-két napos látogatásra.
Ami számomra a legszembetűnőbb volt, hogy a századfordulós, leginkább szecessziós építészet milyen markánsan képviselteti magát a városban: egyrészt a szigorúan vett belvárosban láthatunk jó pár díszes, egyedi épületet, de onnan kifelé is sok-sok ilyen látható, Lazarz és Jezyce városrészekben például teljes háztömböket is alkotnak ezek. A városon kívül nem igazán ismert tervezők – Oskar Hoffmann, Hermann Böhmer és Paul Preul – épületei elegánsak és szépek, ráadásul szinte mindegyik tökéletes állapotban, felújítva látható. Ezért is lehet olyan érzésünk, hogy az elkerülhetetlenül jelen lévő szocialista vagy modern jövevényépületek mellett még ma is nagyon sokat láthatunk abból, milyen lehetett Poznan száz évvel ezelőtt.
Emellett azonban a városban nem állt meg az idő, amire a legjobb példa a sörfőzdéből díjnyertes, hatalmas bevásárlóközponttá alakított Stary Browar, amely bárhol Európában büszkeségre adna okot. De Poznan belvárosa egyébként is tele van jobbnál jobb és igen sokféle ízlést kielégítő éttermekkel, kávézókkal és sörözőkkel, melyek ráadásul többnyire meglepően olcsók is. A városban egyébként sok az egyetemista, úgyhogy klubokból sincs hiány, és még hétfő vagy kedd este is látni nejlonszatyrot lóbáló, buliba igyekvő fiatalokat a belvárosban. A tágabb belvárost gyalog is könnyedén be lehet járni, az igen sűrű és jól követhető villamoshálózat segítségével pedig végképp nem maradunk le a városban semmiről. Poznan – mely Varsóból, de akár Berlinen keresztül is megközelíthető vonattal vagy egy rövid repülőúttal – tehát kellemes és bátran ajánlható úticél, és nem jön ki rosszul a nevesebb riválisaival való összehasonlításból sem.
