Nagyvilág

Tavaly mindössze hat migránst sikerült visszaküldenie Németországnak Görögországba

Görögország szisztematikusan megtorpedózza a menedékkérők illegális továbbvándorlásáért tett európai erőfeszítéseket. Továbbra is sok ott regisztrált migráns utazik tovább Németországba, a dublini egyezmény alapján ezeket a bevándorlókat vissza kellene fogadnia Görögországnak, ám ezt folyamatosan, szinte minden esetben elutasítja – írta a Welt.

Tavaly a német szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal adatai szerint 7079 átvételi kérelmet juttattak el a görögöknek, ennek 97 százalékát visszautasította Athén,

csupán 183 esetben egyezett bele. és küldte el a megfelelő szállás és fair menekültügyi eljárás egyéni biztosítékát, amit a német fél megkövetel. Okként olyanokat jelöltek meg, mint hogy nem tudnak megfelelő szállást biztosítani, vagy hogy hiányoznak azok a bizonyítékok, amik alátámasztanák a német fél követelésének jogosságát.

A 183 visszaküldésből pedig mindössze hat valósult meg 2018-ban.

Ennek főként az az oka, hogy a migránsok panaszt tettek a kiadatás ellen, a bírók pedig 46 esetben nekik adtak igazat. Egy másik jelentős ok – nemcsak Görögország és más EU-s országok esetében, hanem az unión kívüli országoknál is –, hogy a kitoloncolandó személyt nem találják a regisztrált tartózkodási helyén.

A hat visszaküldött ember összesen a 0,1 százaléka az összes tavalyi kérelemnek, amihez hozzájön a két ország közötti tavalyi megállapodás alapján további kilenc fő, akiket a német-osztrák határon kaptak el, és azonnal visszairányítottak Görögországba.

A dublini egyezményben vállalt feladatokkal nem csak tavaly voltak gondjai a görögöknek, 2011 és 2017 között a németek meg se próbáltak ilyen kérelmeket küldeni nekik emberi jogi aggályok miatt. 2017-ben aztán 2312 kérelmet juttattak el, amiből 81 esetet látott igazoltnak Görögország, valójában azonban egyetlen migránst sem vettek át.

És nem a görögök az egyetlenek, akik nem igazán akarják betartani a dublini egyezményben foglaltakat: 2018-ban 162 ezer menedékkérő érkezett Németországba, miattuk 54 910 esetben küldött átvételi kérelmet a német migrációs hivatal. 37 738 esetben látta ezt a kérelmet igazoltnak a másik ország, ebből ténylegesen 9209 embert vettek át.

Németország a legtöbb kérelmet Olaszországnak juttatja el. Tavaly 17 286 esetből 16 116 esetben az olasz fél ezt el is fogadta, valójában azonban csak 2848 migránst vettek vissza. A legfőbb ok itt is a kitoloncoltak javára gyorsított eljárásban meghozott ítéletek voltak.

Az olasz belügyminisztérium egyébként éppen a hétvégén hozta nyilvánosságra, hogy az év első három hónapjában mindössze 517 migráns érkezett hozzájuk, ami erős visszaesés az előző év hasonló időszakában érkezett 6161 emberhez képest.

Ugyanakkor Németországban idén január 1. és február 28. között 27 885 menedékkérelmet adtak be, ami valamivel több, mint az előző évben ugyanezen periódus alatt érkezett. Valamint ez több, mint amennyien az elsődleges belépési országokba, Görögországba, Spanyolországba és Olaszországba összesen érkeztek, vagyis ezekből az országokból a legtöbben továbbmennek.

Kiemelt kép:  Gili Yaari/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik