Nagyvilág

Balog Zoltán: az Orbán-Weber találkozón eldől a Fidesz sorsa

A miniszterelnöki biztos szerint a mostani kompromisszum átmeneti lehet.

Az ECHO TV reggeli műsorában Balog Zoltán azt mondta, most egy olyan kompromisszumot kell kötni, amellyel

megőrizhetjük mi is az arcunkat, meg ők az arcukat,

de az EP-választás után érdemes lesz újra leülni, átbeszélni a közös folytatás irányát. A Fidesznek, ha az Európai Néppárt (EPP) még inkább elindul balra, föl kell tennie a kérdést, mit is keres ott, melyek azok az értékek, amelyek összekötik az EPP pártjaival.

Ezt a kérdést mindkét oldalról fel lehet tenni.

Balog Zoltán szánalmasnak nevezte, hogy a német balliberális média mekkora nyomást gyakorol a CDU-ra és a CSU-ra. A pártok nem egyszer engednek nekik, miközben egészen más hangon beszélnek a háttérben.

Szerinte hiba, hogy az EP-kampányban Orbán Viktorral, a Fidesszel foglalkoznak és nem azzal, hogy milyen veszélyt jelent egy szocialista Európa a közös jövőre. Kikérte magának, hogy szocialisták, liberálisok és a zöldek akarják előírni, milyen legyen a korszerű, európai és kereszténydemokrata EPP.

Ha a politikai rivális vár valamit egy kampányban, az azt jelenti, hogy az neki lenne jó, ezért kellene inkább az alapértékekről és arról gondolkodni, mit is jelent a Fidesz jelenléte a Néppártban.

A kérdés, mit gondolnak Európa jövőjéről. Vagy fölszámolják a nemzetállamokat és létrehoznak egy föderalista Európát, amelyet Brüsszel irányít, vagy azt mondják, hogy erős nemzetek összefogása biztosítja Európa működését.

Nem Orbán, Európa a kérdés

Ennek a kérdésnek központi eleme az illegális migráció. A Fidesz a kevert, multikulturális társadalmak ellen van, úgy véli,  a migráció beengedése nem tesz jót nemcsak Európának, hanem a világnak sem, mert elszívja a népesség munkaképes rétegét.

Balog Zoltán szerint felszíni, hatalompolitikai és mélyebb, egymással összefüggő okok miatt nem áll ki az EPP a Fidesz és a keresztény értékek mellett. A jelenlegi európai politikai elit nem tudja, mit akarnak választói.

Orbán Viktornak és Manfred Webernek olyan kompromisszumot kell kötni, amely minél jobb eredményt biztosít az EP-választáson, de utána azért kell újra beszélni a folytatásról, mert az EPP-ben van egy csomó liberális párt, amellyel nagyon minimális közösséget tud a Fidesz vállalni.

Esetleg ők is elmehetnének a Macron-féle formációba, és akkor tisztulna a kereszténydemokrácia.

Balog Zoltán szerint az Orbán-Weber találkozón eldől a Fidesz a sorsa. Hozzátette: ha van bölcsesség mindkét oldalon, akkor el kell kerülni a március 20-ai vitát.

A Fidesz szavazatokat veszít a kizárással
A kizárással többen értenének egyet, mint ahányan számítanak rá.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik