Új-Zélandon évente körülbelül 90 ember hal meg közúti balesetben amiatt, mert nem kötötte be a biztonsági övét. Sokuk életét megmentheté ez az egyszerű mozdulat. Az új-zélandi hatóságok vizsgálatai alapján 40 százalékkal növeli a túlélés esélyét a biztonsági öv használata. Az alábbi kampánnyal a hatóságok helyi, 20-40 éves vidéki férfiakat akarnak megszólítani, akik gyakran ülnek éjszaka, akár ittasan is a volán mögé és a biztonsági övre csak egy extraként tekintenek. A kampányhoz 9 tényleges autóbaleset túlélőjét fotózták, mindannyian viseltek biztonsági övet. Orvosi szakvélemények és az egyes egyének leletei alapján készítették el a fotózáshoz a sminket és a protéziseket, hogy be tudják mutatni a baleset utáni állapotot. A fotókkal azt szeretnék illusztrálni, hogy bár megsérültek, de túlélték, és történetükkel pedig fel szeretnék hívni a figyelmet a biztonságos vezetésre és az övhasználatra.
Dan 21 múlt, amikor egy éjszakai műszak után, a munkahelyéről hazafelé tartva belement egy részeg sofőr. Eltört az állkapcsa, egy bordája, volt hat nyílt törése, illetve megsérült az agyának homlok- és halántéklebenye is. A mentők sürgős légcsőmetszést végeztek el rajta a baleset helyszínén.
Fotó: NZTransportAgency
Liam autóját egy teherautó csapta el 200 méterre otthonától. A legtöbb bordája eltört, három porckorongja is megsérült a gerincében, és vérzés alakult ki az agyában, amely miatt tíz napig kómában volt. Egy nappal lánya születése előtt ébredt fel a kómából.
Fotó: NZTransportAgency
Will autójába egy kereszteződésben rohantak neki hátulról. Az agyát ért trauma miatt újra meg kellett tanulnia beszélni és járni.
Fotó: NZTransportAgency
James a szokásos útján tartott munkába, amikor elvakította a nap és összeütközött egy kamionnal. Eltört a karja és szétnyílt az orra. A baleset erejét mutatja, hogy még az autójának a kormánya is eltört.
Fotó: NZTransportAgency
Dylen autójába oldalról szaladt bele egy másik autó pár kilóméterre otthonától. Az agysérülése mellett egy fontos csontja is eltört, amely összeköti a fejet a gerinccel.
Fotó: NZTransportAgency
Kahutia egy barátjától tartott hazafelé. Autója megcsúszott egy kanyarban, többször átfordult mielőtt nekiment egy fának. A karja összezúzódott az autó súlya alatt 
Fotó: NZTransportAgency
Rick az új gyakornoki helyére tartott Hastings közelében. Autóját elsodorta a vonat, elvesztette az uralmát a megpördülő autó felett, és egy transzformátornak ütközött.
Fotó: NZTransportAgency
Dion egy vidéki úton pördült meg az esőben. Az autója néhány forgás után egy árokban landolt, éppen nem eltalálva egy villanyoszlopot. Az autó totálkárosra tört, a biztonsági övnek köszönhetően horzsolásokkal megúszta.
Fotó: NZTransportAgency
Willy autója 50 méter hosszan szakította ki a szalagkorlátot és egy villanyoszlopnak ütközött, mielőtt az oldalára fordult volna.
Fotó: NZTransportAgency

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73877904, Nemzetkˆzi kˆnyvbemutatÛt tart Josef Lentsch a most megjelent, Political Entrepreneurship kˆtete kapcs·n Politikai startupok EurÛp·ban cÌmmel. /kˆnyvbemutatÛ/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.