Nagyvilág

Lengyelországban is tapogatózik a Fidesz a néppárti kirúgás árnyékában

Arról írt a Politico, hogy a Fidesz a lengyel kormánypárttal, a Jog és Igazságossággal (PiS) köthet szövetséget, ha kizárják Orbán Viktorékat az Európai Néppártból. Jarosław Kaczyński,a PiS elnöke híresen jó viszonyt ápol Orbánnal, így nem lenne meglepő a  szövetségkötés

A PiS az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójában ül az Európai Parlamentben. Ennek a frakciónak jelenleg 75 képviselője van az EP-ben, azaz körülbelül harmadannyi, mint az EPP-nek.

Korábban arról is szó volt, hogy a fideszesek a Marine Le Pen vezette Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) frakciójával tárgyaltak. Ebben a pártcsaládban politizál Matteo Salvini pártja, az Északi Liga, az osztrák Szabadságpárt, és a német AfD is, azaz azok a pártok, amelyek legalább annyira bevándorlásellenesek, mint a Fidesz.

Az EPP március 20-ai választmányi ülésén dönthet a Fidesz kizárásáról: az eddigi nyilatkozatok alapján távoznia kellene a Fidesznek a pártcsaládból, azonban a nagyobb pártok még nem foglaltak állást.

A Fidesz pozíciója nem világos, mert Orbán pávatáncot jár: a kormánypárti Magyar Nemzet a távozás mellett érvelt, Orbán csitított a kedélyeket, és a Fidesz EP-frakciójának vezetője, Szájer József is.

Nézzék Orbán lábát, épp pávatáncot jár!
A Fidesz nem szeretné, ha kizárnák a Néppártból, ez az elmúlt évek egyik legnagyobb bukása lenne Orbánnak.

A magyar miniszterelnök péntek reggeli szokásos rádióinterjújában sem fogalmazott világosan, leginkább arról beszélt, hogy a bevándorláspárti néppártiak támadtak a Fideszre, és ők csak akkor maradnának, ha lenne helyük az EPP-ben a bevándorláselleneseknek is.

Manfred Weber frakcióvezető, és a Fidesz más néppárti kritikusai viszont egyáltalán nem beszélnek a bevándorláshoz való hozzáállásról, hanem azt hangsúlyozzák, hogy a Fidesz nem tartja be az EPP alapértékeit.

Kiemelt kép: PATRIK STOLLARZ / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik