Nagyvilág

Észak-Korea nem állt le az urándúsítással

Észak-Korea nem hagyott fel az urándúsítással, és folytatta az építkezést egy kísérleti könnyűvizes reaktornál - számolt be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) vezető Amano Jukija hétfőn szakértőkre hivatkozva.

Bár Észak-Korea 2009 óta nem engedi be területére a NAÜ ellenőreit, a szakértők műholdfelvételek és rendelkezésre álló dokumentumok segítségével képesek voltak megfigyelni a jongbjoni atomlétesítményt, ahol feltételezések szerint a nukleáris fegyverekhez használt hasadóanyagot előállítják.

A könnyűvizes reaktornál építési munkák jeleit fedeztük fel

– mondta Amano.

Emellett a NAÜ megfigyelései alapján arra következtetett, hogy folyamatos az urándúsítás a szóban forgó létesítményben – tette hozzá.

A megfelelően dúsított uránból robbanótöltetek készülhetnek atomfegyverekhez. A könnyűvizes reaktorokat is használhatják katonai célra, ha a használt fűtőanyagból kivonják a plutóniumot.

Amano ugyanakkor hangsúlyozta, a NAÜ-szakértők szerint semmi jel sem utal arra, hogy az elmúlt időszakban újrahasznosították a plutóniumot a jongbjoni létesítményben. A főigazgató szerint december eleje óta nem működik az a reaktor, amelyből a legtöbb plutóniumot újrahasznosították. Független szakértők szerint ennek műszaki oka lehet.Donald Trump amerikai elnök a múlt héten Hanoiban találkozott Kim Dzsong Un phenjani vezetővel, hogy tárgyaljanak Észak-Korea nukleáris programjáról. Találkozójuk a tervezettnél előbb, megegyezés nélkül ért véget, de Trump szerint Kim megígérte, hogy továbbra sem hajt végre kísérleti atomrobbantásokat és rakétateszteket. Észak-Korea hat kísérleti robbantást hajtott végre 2006 és 2017 között, de tavaly külföldi újságírók jelenlétében felszámolta legjelentősebb kísérleti telepét. Az Egyesült Államok azt szeretné elérni, hogy Észak-Korea felszámolja nukleáris programját, és a Koreai-félsziget atommentes övezetté váljon.

Kim Dzsongunnak esze ágában sincs atommentesíteni
Az észak-koreai diktátor nem hajlandó lemondani az atomfegyvereiről, Trump pedig nem tud mit kezdeni vele.

Kiemelt kép: HO / GeoEye Satellite Image / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik