Nagyvilág

Tisztességes választást követelt a szerb ellenzék

Azt is megígérték, hogy addig nem vesznek részt választásokon és a parlament munkájában, amíg nem teljesülnek követeléseik.

A Balkan Insight-on megjelent tudósítás szerint szombaton tízezrek tüntettek Belgrádban és más szerbiai városokban a Szerb Haladó Párt vezette kormány ellen.

Savo Manojlovic, a Szövetség az Alkotmány és Törvényesség Védelméért elnöke arról beszélt, hogy Szerbia olyan hellyé vált, ahol a szülők Skype-on beszélnek a gyerekeikkel, ezzel arra utalt, hogy nagyon sok fiatal külföldön keresi a boldogulást. Egy ismert ügyvéd, Bozo Prelevic pedig kijelentette, hogy a szerb népnek elege van Aleksandar Vucic elnökből és minisztereiből.

A tiltakozók csaknem minden fontos állami hivatal mellett elvonultak az államfő és a kormány lemondását követelve. Az ellenzéki pártok szövetsége megállapodást kínált az embereknek, az erről szóló dokumentumot, amelyben elkötelezik magukat a sajtó szabadsága, valamint a szabad és tisztességes választások mellett, szórólapon osztogatták, az emberek aláírhatták és a kihelyezett ládákba dobhatták.

A szerb ellenzék arra tett ígéretet, hogy nem vesz részt a választásokon és a parlament munkájában, amíg feltételeik nem teljesülnek. Abban is megállapodtak, hogy egy jövőbeni tisztességes választáson közös listával vesznek részt, és átmeneti szakértői kormányt alakítanak egyéves mandátummal, ami után újabb választást írnak ki. Emellett elkötelezték magukat amellett, hogy a mostani, nem demokratikusnak tartott rezsim döntéseit felülvizsgálják, ha abban a helyzetben lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik