Benézte az Eurostat a magyar rendőrök számát

Rossz számokkal dolgozott az uniós statisztikai hivatal, így jött ki, hogy arányaiban Magyarországon a legkevesebb a rendőr az EU-ban.
Kapcsolódó cikkek

Január elején számoltunk be róla, hogy az Eurostat adatai szerint arányaiban Magyarországon a legkevesebb a rendőr az Európai Unióban. A közzétett statisztika szerint hazánkban mindössze 90 rendőr jut 100 ezer emberre, amivel Magyarország nagyon kilóg a sorból, az utánunk következő államok közül Finnországban 137, Dániában 186, Svédországban 203, az EU-ban pedig átlagban 318 rendőr jutott 100 ezer lakosra 2016-ban.

Mivel az eltérést kirívónak éreztük, és több olvasónk is jelezte, hogy szerinte téves a statisztika, megkerestük az uniós statisztikai hivatalt, hogy Magyarország esetében milyen számokkal dolgoztak. Többszöri levélváltás után kiderült, hogy nem megfelelő adatokat vettek alapul.

Az Eurostat egyeztetett a Központi Statisztikai Hivatallal a témáról, és pénteken azt a választ kaptuk tőlük, hogy frissítették a statisztikát a helyes számokkal.

Azt írták, a hiba onnan ered, hogy rossz definíciót használtak. A hibás statisztikában Magyarország esetében csak a bűnügyi nyomozókat számolták, így jött ki a rendkívül alacsony szám 100 ezer főre vetítve.

A KSH segítségével most már minden rendőrt összeadtak, így pedig az jött ki, hogy

Magyarországon 391,7 rendőr jut 100 ezer főre, amivel az egész EU-ban a tizedik helyen állunk.

Az Eurostat egyébként tíz évre visszamenően frissítette a statisztikáit, így azt is megtudhattuk, hogy 2008-ban még csak 335 rendőr jutott 100 ezer lakosra, azaz szűk egy évtized alatt jelentősen nőtt az egyenruhások száma itthon.

Kiemelt kép: Ujvári Sándor / MTI