Nagyvilág

Két szibériai kislány a -45 fokban szökött el az óvodából

Két ötéves lány az óvónők tudta nélkül meglépett egy szibériai óvodából, amikor odakint brutálisan hideg volt a hőmérséklet, írja a BBC.

A gyerekek a szüleiket akarták meglepni. Mire megtalálták őket fagyási sérüléseket szenvedtek, szervezetük pedig kihűlt.

A két lány az év leghidegebb napján gondolta úgy, hogy hazasétál. Szibériában napközben is -45 Celsius-fok volt az ominózus napon.

A biztonsági kamera felvette, ahogy távoznak az óvoda épületéből. Egyikük egy játékot szorongatott, de kesztyű nem volt a kezén.

Egyiküket még most is egy helyi kórházban ápolják, mert három ujja teljesen elfagyott.

Az egyik szülő azután vette észre lánya eltűnését, hogy az óvodában nem várta őt a kicsi. Aztán derült ki, hogy a legjobb barátnője sincs meg, de az ő szülei sem tudtak a tartózkodási helyéről semmit.

Végül a család nagyapja hívta őket, hogy a lány hazaért. Egyedül volt, sírt, és átfagyott.

Út közben állítólag egy idegen adott neki egy sálat, ami segített neki az út során.

A másik lány eltévedt a sötétben, ő egy órával később került elő, amikor valaki menedéket nyújtott neki.

A gyerekek korábban soha nem hagyták el az óvodát egyedül. Az ügyben nyomozást rendeltek el, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik