Nagyvilág

Osztrák mintára vágná meg a német családi pótlékot az AfD

A német hatóságok tavaly összesen 402 millió eurónyi családi pótlékot (Kindergeld) utaltak az Európai Unió valamely tagországába vagy Törökországba. A 252 ezer érintett gyermek legnagyobb csoportják a lengyel gyerekek alkotják 123 855 fővel — írta meg a Familienkasse 2018-ra vonatkozó statisztikája alapján a német Focus. Rajtuk kívül mintegy 32 500 német útlevéllel rendelkező, de külfölfön élő  gyermek után fizetett jutattást a német állam.

A cikk szerint 2018-ban a leginkább kedvezményezett országok között volt Románia, Csehország és Franciaország is.

Az átutalások összege az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedik: 2012-ben a tavalyi keret tördékét, összesen 75 millió eurót juttattak külföldre családi pótlék címén.  

A Németországon kívül élő gyermekek szülei választhatnak, hogy a gyermek után járó juttatást egy német számlára vagy külföldre küldik.

Júniusban a CSU a szövetségi tanács elé terjesztett egy javaslatot, amely a juttatás összegét a gyermek lakóhelyének életszínvonalára igazítaná, a Pénzügyi Bizottság azonban úgy határozott, hogy határozatlan időre elhalasztja a javaslat tárgyalását.

A lap szerint a bevándorláskritikus AfD (Alternative für Deutschland) várhatóan csütörtökön nyújt be törvénymódosítást a családi pótlék ügyében. A párt októberben már nekifutott egy törvénymódosításnak, akkor nem sikerült elérniük, hogy a más EU-tagországban élő gyerekek után járó juttatást az osztrák példa szerint fizessék.

Ami Ausztriában működik, annak Németországban is lehetségesnek kell lennie

– kommentálta a törvénymódosítást René Springer AfD-s politikus.

Ahogyan hétfőn beszámoltunk róla, a magyar kormány a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztoshoz fordult, azt kérve Marianne Thyssentől, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást Ausztria ellen az új osztrák családtámogatási szabályozás miatt. Január elseje óta az Ausztriában munkát vállaló uniós polgárok nem Ausztriában élő gyermekei után a munkavállaló hazájában érvényes árszínvonal alapján állapítják meg a családtámogatás, valamint a személyi jövedelemadó-kedvezmény összegét.

Kimelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik