Nagyvilág

Ferenc pápa: A keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak

Karácsonykor szép és fontos együtt  lenni  a családdal  – mondta Ferenc pápa Advent negyedik vasárnapján a római Szent Péter-téren tartott beszédében. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak.

A pápa Jézus születése közeledő ünnepe üzenetéről szólt az Úrangyala-imádságot kísérő beszédében. Kijelentette, ember és Isten találkozása nem káprázatos csodák, hanem a hit és az irgalmasság jegyében történt.

Akinek nincsen hite, nem hallja meg Isten vigasztaló szavát, de nem képes vigaszt és reményt adni embertársainak sem

– mondta az egyházfő, aki Szűz Máriát nevezte a hit és az irgalmasság példaképének. A pápa hozzátette, karácsonykor gondolatai mindenekelőtt azokat a családokat kíséri, amelyeknek tagjai az ünnepre találkoznak egymással.

Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal

– hangsúlyozta az egyházfő, aki azokhoz is szólt, akiknek ez nem adatik meg, mivel családjuktól vagy szülőföldjüktől távol tartózkodnak akár keresztények akár nem.

Nektek azt mondom, a keresztény közösség kapui nyitva vannak előttetek

– jelentette ki a pápa. Ferenc pápa imádkozott az Indonéziában pusztított cunami áldozataiért a nemzetközi közösség szolidaritását és segítségét szorgalmazva.

(Kiemelt kép: Getty Images/Franco Origlia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik