Nagyvilág

A Facebook már négy éve tudhat a rosszindulatú orosz tevékenységről

Kaliforniai milliárdosok forgatták fel a demokratikus intézményeinket – vágta a Facebook-vezetők fejéhez egy kanadai képviselő.

A Facebook már 2014-ben tudott arról, hogy esetlegesen rosszindulatú orosz tevékenység folyik a platformján, jóval azelőtt, hogy a tények nyilvánosságra kerültek – állította kedden egy brit parlamenti bizottság elnöke.

A közösségi hálót üzemeltető amerikai óriáscég hónapok óta a brit képviselőház digitális ügyek, kulturális és médiaügyi bizottságának, illetve Damian Collins bizottsági elnöknek a célkeresztjében van az álhírek jelenségéről folyó vizsgálat keretében.

Collins kedden a közösségi háló egyik vezetőjétől kért magyarázatot a Facebook belső emailjeinek tartalmáról, amelyeket a Six4Three amerikai cégnél találtak egy feljelentést követően, és amelyekhez ritkán alkalmazott parlamenti eljárás során jutottak hozzá.

A képviselő szerint az egyik emailben az áll, hogy a Facebook egyik mérnöke 2014-ben figyelmeztette a cégét, hogy orosz IP-címekről napi „hárommilliárd” információhoz férnek hozzá.

„Ha valóban hatalmas mennyiségű adatot bányásznak a platformról az IP-címek révén (.) ezt jelentették-e, vagy egyszerűen a szőnyeg alá söpörték a problémát?” – kérdezte Damiens Collins Richard Allantől, a Facebook egyik alelnökétől.

„Minden információ, amit látott, a legjobb esetben részleges, a legrosszabb esetben feltehetően megtévesztő volt” – válaszolta az alelnök, aki szerint az említett emailek „részlegesek” és „ellenőrizetlenek” voltak.

A Facebook idén több ügybe is belekeveredett. Előbb el kellett viselnie az 2016-os amerikai elnökválasztás során a platformján történt orosz beavatkozással kapcsolatos vádakat, majd a felhasználók adatait a tudtuk nélkül kihasználó Cambridge Analitica cég botrányát, később egy biztonsági hibát, amelynek a következtében több millió felhasználó adatai kerültek kalózok birtokába.

A közelmúltban a The New York Times által közölt vizsgálatból kiderült, hogy a Facebook megtévesztette a felhasználókat azzal kapcsolatban, hogy tudott az orosz beavatkozásról, és a Definers PR-cég szolgáltatásait vette igénybe, hogy a népharag elkerülése céljából járassa le a konkurenseit.

A brit parlamenti bizottság előtt Allan megismételte főnöke, Mark Zuckerberg döntését, hogy az ismételt kérések ellenére sem tesznek tanúvallomást parlamenti vizsgálatban.

A nemzetközi szolidaritás jelenként – szokatlan módon – argentin, brazil, francia, ír, lett és szingapúri képviselők is jelen voltak a keddi londoni bizottsági ülésen.

„Mialatt mi a telefonjainkkal és az alkalmazásaikkal szórakoztunk, demokratikus intézményeinket a jelek szerint kaliforniai milliárdosok klubja felforgatta” – jelentette ki Charlie Angus kanadai parlamenti képviselő a Facebook-vezetőnek.

Catherine Morin-Desailly francia szenátor botránynak nevezte a Facebook adatvédelmi politikáját, Eamon Ryan ír honatya pedig „alapvető igazságtanságnak”, hogy harmadik fél is hozzáfér a felhasználók adataihoz. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik