Hatalmas sikere lett egy képnek a Facebookon. Pedig semmi különös nem látható rajta, csak az, hogy két ember, egy idősebb fehér nő és egy fiatalabb fekete férfi ül egy asztalnál egy étteremben.
A fotó Noblesville (Indiana állam) egyik McDonald’s-ában készült. Egy bizonyos Amanda Marquell Craft lőtte a képet, és az ő bejegyzéséből tudjuk a háttérsztorit, ami olyan sok embert megérintett.
Amanda Marquell Craft azt írja, az idős hölgy odament a vadidegen fiatalemberhez, és megkérdezte, leülhet-e hozzá. Nem mintha nem lett volna elég hely a gyorsétteremben, csak hát egyedül érezte magát.
A bejegyzésből kiderül, hogy remek ötlet volt a közös ebéd:
A barátaimmal néztük őket, amint bemutatkoznak egymásnak, kezet fognak. Úgy beszélgettek és röhögcséltek, mintha barátok lennének. Nem ismerték egymást, és jobban nem is különbözhettek volna egymástól. De ma közösen ebédeltek, és ez megérintette a szívünket.
A bejegyzés eddig több mint 3000 like-ot (és szivecskét és…) kapott, több mint ezren osztották meg.
Néhány kommentet is érdemes idézni:
„Ilyen az a világ, amiben szeretnék élni. Ilyennek kellene lennie az életnek.”
„Sokkal finomabb az étel, ha közösen fogyasztjuk.”
„Köszönjük, hogy ezt megosztotta. Köszönjük, hogy emlékeztetett minket, hogyan érdemes élni.”
via CBS 17, kiemelt kép: Facebook