Nagyvilág

Magyar szálak a Kuciak-gyilkosságban

Két magyar férfi is a szlovák hatóságok látókörébe került.

A hvg.hu birtokába került európai rendőrségi határozat szerint az  egyik letartóztatott vádlott azt vallotta, hogy a Zebegényben élő K. L.-től szerezték a fegyvert, amellyel megölték a szlovák újságírót és barátnőjét.

A dokumentum alapján „telekommunikációs adatok” is utalnak arra, hogy a zebegényi férfi adhatta el 3000 euróért a pisztolyt Sz. Tamásnak, aki a gyanú szerint végül meghúzta a ravaszt. 

A szlovák nyomozók szerint K. L. és Sz. Tamás telefonon egyeztetett a fegyvervásárlásról, amelyhez a Kecskeméten élő K. I. R.-nek is köze lehetett. Ő mobilja adatai alapján lett gyanús.

Az európai nyomozási határozat alapján, a portál névtelenséget kérő informátora szerint, a magyar rendőrség október 25-én öt helyen tartott házkutatást. A két magyar férfit hosszú órákon át hallgatták ki, de mivel még tanúnak minősültek, mindketten haza is mehettek.

Az európai nyomozási határozat alapján az öt helyszínen fegyvert,  hangtompítót és olyan eszközöket kerestek, amelyekkel lőszereket lehet módosítani. A névtelen forrás szerint a házkutatásokon nem találtak ilyeneket, de lefoglaltak mobiltelefonokat, számítógépeket, átvizsgáltak több autót is, mert a nyomozásban azok

navigációs adatai legalább olyan fontosak, mint a mobilokból nyert információk”.

A határozatból derült ki, hogy az ügy felgöngyölítésébe szeptember óta besegítettek a magyar hatóságok, amelyeket a csütörtöki akció előtt Szlovákia Legfőbb Ügyészsége „haladéktalan” intézkedésre kért, mondván, a gyilkosság elkövetésében résztvevők továbbra is „kapcsolatban lehetnek egymással és így fennáll a veszélye, hogy bizonyítékokat semmisítenek meg”.

Kuciak gyilkosa 70 ezer eurót kapott
Az újságíró kedvesét véletlenül ölhették meg.

Illusztráció: Europress – AFP PHOTO / ALEX HALADA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik