HIRDETÉS
Nagyvilág

Hajléktalanperek: megszületett az első ítélet

Figyelmeztetésben részesítettek egy férfit, akit a Nyugati térről vittek be a Gyorskocsi utcába. A kirendelt védő díját ki kell fizetnie.

Egyórás per végén ítéletet hirdettek az első budapesti perben, amit „életvitelszerű közterületen tartózkodás” miatt tartottak – írja a hvg.hu. A bíróság figyelmeztetésben részesített egy hajléktalan férfit, aki kedden a Nyugati téri aluljáróban néhány óra alatt összeszedte az első három figyelmeztetést, majd másnap a negyediket is megkapta. Az ítélet szerint ki kell fizetnie a kirendelt védő díját, 6300 forintot.

A férfi a tárgyaláson nem volt jelen személyesen, távmeghallgatási rendszeren keresztül jelentkezett be a Gyorskocsi utcából. Azt mondta, azért nem megy szállóra, mert ellopták az iratait és a tüdőszűrésen készült papírját, ha azok meglennének, akkor bemenne. Másfél hónappal ezelőttig szállón aludt.

A bíró kérdésére, hogy miért volt az aluljáróban, azt mondta: „mert fáradt voltam”. Rákérdeztek arra is, hogy iszik-e, amire bevallotta, hogy alkoholbeteg. Védője azzal érvelt, hogy nem öncélúan, hanem a hajléktalanellátás adminisztrációs problémái, hiányzó iratai miatt aludt közterületen. Nappali melegedőbe jár, de alkoholizmusa miatt nehéz az ellátást igénybe vennie. Kérte: vegyék figyelembe, hogy a férfi együttműködött, beismerő vallomást tett.

A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, elintézi a papírjait, utána bemegy szállóra. A bíróság felszólította, hogy tartózkodjon a további szabálysértéstől.

Az ítéletet a rendőrség és a hajléktalan férfi is tudomásul vette, így az jogerős lett.

Mint megírtuk, ugyancsak pénteken tárgyalják egy 61 éves nő ügyét, ő az első budapesti hajléktalan, akit bevittek a Gyorskocsi utcába az alaptörvénymódosítás hatályba lépése óta.

Ajánlott videó

A Szoboszlai-sztori: „Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
Hogyan készült a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett? Többek között ezekről a témákról beszélgetett főszerkesztőnk, Pető Péter A Szoboszlai-sztori című kötet szerzőjével, a 24.hu munkatársával, Kálnoki Kis Attilával, valamint a szerkesztővel, Gazdag József író-újságíróval.
0 seconds of 1 hour, 1 minute, 5 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
1:01:05
1:01:05
 
Olvasói sztorik