Nagyvilág

Kötelezték a Wikileaks alapítóját, hogy takarítsa a fürdőszobáját

A macskáját is elveszik a követségen bujdosó Julian Assange-tól, ha nem törődik vele.

Takarítania kell a fürdőszobáját, és törődnie kell a macskájával – ez is szerepel abban az új házirendben, amit Ecuador londoni nagykövetsége szabott a Wikileaks alapítójának.

Julian Assange több mint hat éve húzza meg magát a követségen, hogy elkerülje kiadatását előbb Svédországnak, majd az Amerikai Egyesült Államoknak. Ha kitenné a lábát, azonnal letartóztatnák. Idén márciusban az ecuadori kormány megvonta tőle az internet-hozzáférést arra hivatkozva, hogy megszegett egy megállapodást arról, hogy nem nyilatkozik más országok belügyeiről.

Most Ecuador tájékoztatása szerint részben visszaállították számára az internet-hozzáférést, bár ecuadori ügyvédje szerint ez nem történt meg, és ő különben is a menekülteket megillető emberi méltósággal ellentétesnek látja az Assange-ra kirótt szabályozást. Az ügyvéd azt is kifogásolja, hogy Assange-nak nem fordították le spanyolról a házirendet, így azt állítólag nem is érti.

A szabályzatban szerepel, hogy a Wikileaks-alapítónak három nappal előre engedélyt kell kérnie, hogy látogatókat fogadjon, és nem folytathat más országok belügyeivel kapcsolatos tevékenységet. Arra is utasítják, hogy törődjön macskája etetésével és higiéniájával, különben menhelyre vihetik az állatot. Egyben jelezték, hogy december elsejétől nem állják étkezési, mosási és egyéb költségeit, és a negyedévenként előírt orvosi vizsgálatért is fizetnie kell.

Ha Assange megszegi a házirendet, az ahhoz vezethet, hogy megvonják tőle a politikai menedékjogot. (The Guardian, fotó: Europress – Adrian DENNIS / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik