Durva cenzúrára utaló belső irányelv szivárgott ki a szlovák rádiótól, amely gyakorlatilag megtiltja, hogy az ellenzék javaslatairól tájékoztassanak – írja a pozsonyi Új Szó.
A rendelkezés szerint egyes sajtótermékekből nem idézhetnek a hírszerkesztők, az ellenzéki pártok javaslatairól pedig addig nem tájékoztathatnak, amíg azokat a parlament nem utalja második olvasatba. A tüntetésekről szóló tájékoztatást is korlátozza a szabályozás, amelyet Petra Stano Maťašovská hírigazgató írt alá.
Maťašovská arra is kitér, hogy az ellenzék javaslatait nem közölhetik a kormánykoalíció álláspontja nélkül. Ezt még meg is indokolja: szerinte az ellenzék indítványaiból hiányzik a szakmaiság, nem rendszerszintű javaslatokkal állnak elő, nem konzultálnak előre és problémamegoldás helyett csak a nyilvánosság figyelmét akarják felkelteni. A kormányzati javaslatokról szóló tájékoztatáskor viszont nem ragaszkodik az ellenzék álláspontjához.
Az utasítás szerint a szlovák közrádió szerkesztőinek csak a hazai és a cseh állami hírügynökségre, valamint a saját forrásaikra szabad támaszkodniuk. Más forrásokra nem támaszkodhatnak, és kiemelten kerülniük kell a tüntetésekről, tiltakozó akciókról szóló tudósítást.
A Szlovák Rádió és Televízió elismerte, hogy a kiszivárgott dokumentum valódi. Közölték, hogy Maťašovskát figyelmeztetésben részesítették, de megjegyezték, hogy a sajtó félreinformálja a nyilvánosságot, szerintük a pontokat kiragadták szövegkörnyezetükből. Az ellenzék viszont a hírigazgató menesztését követeli.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Smer kormánypárt elnökét, Robert Fico bukott miniszterelnököt felbosszantotta, hogy a köztévé és a közrádió riporterei az újságírógyilkossággal gyanúba kevert szomszédjáról, és az adócsalással vádolt vállalkozó ingatlankomplexumában lévő lakásáról kérdezték.