Nagyvilág

Mészáros Lőrinccel a fedélzetén leszállt Budapesten a 17 milliárdos magángép

Pénteken fél háromkor Budapesten leszállt az a nagyjából 17 milliárd forintot érő magánrepülőgép, amelyen korábban – mint az Átlátszó beszámolt róla – Orbán Viktor is utazott, és amely Londonba, a Chelsea-MOL Vidi mérkőzés helyszínére repült tegnap, ma pedig onnan tért vissza.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Fotósunk lefényképezte, amint leszáll a Bombardier 6000-es gépről Mészáros Lőrinc és üzlettársa, a Duna Aszfaltot irányító Szíjj László (ez látszik kiemelt képünkön). Ez is igazolni látszik azt az információnkat, hogy a luxusrepülőt, amely először április végén, három héttel a magyarországi parlamenti választás után indult útnak Kanadából, és Németország érintésével érkezett meg Budapestre, a legtöbbször ők veszik igénybe. Noha a miniszterelnök múlt heti megszólalása még mintha arra utalt volna: a business jet Garancsi Istváné, a székesfehérvári futballklub tulajdonosáé, hiszen Orbán azt mondta, az ő vendégeként repült vele Bulgáriába, szintén egy Vidi-meccsre. A repülőn utazott ezúttal Mészáros topmenedzsere, Jászai Gellért és a felcsúti milliárdos több más bizalmasa is.

A MOL Vidi londoni találkozóján Orbán Viktor, Csányi Sándor OTP-vezér és Schmidt Mária üzletasszony-történész, korábbi kormánybiztos is ott volt. Csányi minden bizonnyal a saját gépével ment, amely csütörtökön kora reggel startolt Budapestről, hogy még egy oroszországi kitérő is beleférjen a napjába. Az OTP-vezér gépe két órát tartózkodott Moszkvában a seremetyevói repülőtéren, mielőtt délben továbbindult volna Londonba.

Hogy Orbán Viktor kinek a szolgálatait vette igénybe, az továbbra is kérdéses, mivel a kormányfő csütörtök kora délelőtt még a Hagyományok Háza megnyitóján vett részt, így Mészárosékkal és Csányiékkal sem repülhetett odafelé, ahogy vissza sem Mészárosékkal jött.

A Mészáros-féle géppel egy időben a Csányi Sándor cégének kötelekébe tartozó business jet is landolt Budapesten, ez azonban a reptér olyan részén állt meg, hogy a leszállásáról nem lehetett fényképeket készíteni, így az sem tudható, hogy kik utaztak rajta.

Mészárosék környezetében sem örültek különösebben a sajtóérdeklődésnek, az oligarchát szállító Mercedes sofőrje ezt így adta értésünkre:

Fotók: Marjai János / 24.hu

A képen látható Mercedes S-osztály bruttó listaára egyébként 26 és 73 millió forint közötti, 286 és 630 lóerő közötti soros hathengeres, V8-as és V12 hengeres motorokkal kapható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik