Belföld

Londonba repült a 17 milliárdos magángép

Csütörtökön délelőtt fél 11-kor felszállt a ferihegyi repülőtérről az a legalább 17 milliárd forintot érő luxusrepülő, amelynek fedélzetén korábban Orbán Viktor miniszterelnök is utazott, amikor Bulgáriában a helyszínen tekintette meg a MOL Vidi Bajnokok Ligája-selejtező meccsét.

A székesfehérvári csapat csütörtökön este is játszik az Európa Ligában, mégpedig Londonban, a Chelsea ellen. A mérkőzés napján, szinte menetrendszerűen, újra elindult a kiemelt képünkön látható Bombardier Global 6000 is. Magyar idő szerint fél egykor pedig leszállt a londoni RAF Northolt reptéren.

A Royal Air Force (RAF) Northolt reptér az óriási forgalmú Heathrow közelében, attól nagyjából 10 kilométerre fekszik. Ez a brit légierő legrégebbi és máig fontos bázisa. Jelentős katonai szerepe mellett polgári gépeket is fogad. A magyar utasokat szállító magángép már a korábbi londoni utak alkalmával is ezt a leszállóhelyet használta.

Előzőleg megkérdeztük a miniszterelnök sajtósát, hogy Orbán Viktor is a géppel utazik-e, de egyelőre nem kaptunk választ. Orbán mindenesetre csütörtök délelőtt a Hagyományok Házát nyitotta meg, így aligha lehetett a gépen.

Az viszont már a hétfői parlamenti vitában kiderült, hogy

Orbán nem érzi problémának, hogy igénybe vett egy olyan magánrepülőt, amely nagyjából egymilliárd forinttal drágább volt, mint a 70 ezer lakosú Veszprém 2017-es teljes évi költségvetési főösszege.

Az Országgyűlésben hétfőn azt mondta:

30 éve is így mentem, jövő héten is így fogok menni!

Ha a dátumot illetően pontosan fogalmazott az ellenzéki kérdésre adott válaszában, akkor a kormányfő programjában a Vidi találkozója helyett a jövő heti válogatott meccs szerepel, és október 12-én szállhat újra a magángépre, hogy megnézze a Görögország–Magyarország mérkőzést.

Orbán a sajtósán keresztül a múlt héten azt nyilatkozta: rendszeresen jár a Videoton külföldi meccseire, és ilyenkor a klub tulajdonosa, Garancsi István látja vendégül.

A bejelentést sokan úgy értelmezték, hogy a miniszterelnök voltaképpen nyilvánosságra hozta: a vadonatúj business jet Garancsi tulajdona. A 24.hu forrásai viszont azt állították, hogy a viszonylag keveset használt magángépet nem ő, hanem legtöbbször Mészáros Lőrinc és Szíjj László veszi igénybe.

Tény, hogy a magángép beszerzési és fenntartási konstrukciója számos hasonlóságot mutat a Mészáros-Szíjj duó által korábban használt Bombardier Challenger 605-öséhez. A régebbi típusú, alig 3 milliárd forintot érő géppel kapcsolatban Mészáros Lőrinc januárban egy felcsúti önkormányzati ülés után el is ismerte a Hír Tv-nek, hogy ő a bérlője.

A Global 6000 újabb konstrukció, és jóval magasabb minőségi kategóriába tartozik, mint az elődje. Olyan drága, hogy a világ leggazdagabbjai is meggondolják az új gép vásárlását.

A kanadai székhelyű gyártó az idén alig egy-két darabot értékesített ebből a típusból. Az egyik eladott példány április végén, az országgyűlési választás után szállt fel a tengerentúlon, és átszelve az Atlanti-óceánt Németországba repült, onnan került Budapestre.

A 24.hu a gép tulajdonjogának tisztázása érekében kérdést küldött Orbán Viktor multimilliárdos barátainak, de sem Garancsi István, sem Mészáros Lőrinc nem válaszolt.

Újra London

Az OE-LEM lajstromszámon futó Bombardier két hete londoni célállomással kétszer is fordult Budapestről. A repülések éppen egybeestek a brit fővárosban rendezett FIFA-gála időpontjával, ahol a Puskás-díjat is átadják. Az átadáson az idén a miniszterelnök nem volt ott, de Mészáros Lőrinc, Jakab János, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felügyelőbizottsági elnöke (Orbán egykori futballedzője), Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Marco Rossi szövetségi kapitány és még egy kisebb küldöttség a helyszínen tekintette meg az eseményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik