Nagyvilág

7 éves lányt erőszakoltak meg egy étterem mosdójában

Komoly felháborodást váltott ki Dél-Afrikában, hogy megerőszakoltak egy hétéves lányt egy étterem mosdójában, írja a BBC.

A 20 éves gyanúsított állítólag követte a lányt a női mosdóhoz, majd megragadta őt, és a férfi részlegen megerőszakolta, közölte a rendőrség.

Az elkövetőt még a helyszínen letartóztatták, szexuális erőszak mellett kábítószer birtoklásával is vádolják.

Dél-Afrikában kirívó mértéket ölt a szexuális erőszak. 2017 és 2018 márciusa között a hatóságoknál több mint 40 ezer esetet jelentettek be, ami napi 110-es átlag.

Az országban gyakorlatilag már nincsenek biztonságban sehol a gyerekek. A mostani incidensben is egy családbarát vendéglátóhelyen játszott a lány, amikor megtámadta őt erőszakolója.

A BBC szerint a nemzet minden reggel hasonló bűncselekmények hírére ébred, az újságok folyton újabb áldozatokról számolnak be, az igazságügyi rendszert pedig azért kritizálják, mert lassan lép fel a bűnözők ellen.

Szintén a napokban történt, hogy áldoktor megerőszakolt egy 17 éves lányt Kelet-Fokföld tartományban, miután életet adott gyermekének. A fiatal anyuka állítólag erős vérzésre panaszkodott, mire a férfi mondta neki, hogy megvizsgálja. Ezután azt parancsolta neki, hogy vetkőzzön le, majd megerőszakolta.

400 forintot adtak a víztömlővel megerőszakolt 7 éves kislánynak, hogy hallgasson
A gyerek anyja szerint az elkövetőt ki kellene végezni.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Gulshan Khan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik