Nagyvilág

Vérengzés a katonai parádén

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak, és több ember lelőttek egy iráni katonai parádén, nők és gyerekek is megsérültek.

A Fars félhivatalos hírügynökség szerint két, zöldesbarna egyenruhát viselő motorkerékpáros fegyveres nyitott tüzet az emelvényre, amelyen a helyi vezetők gyűltek össze, hogy megtekintsék az 1980-88-as iraki-iráni háború kitörésének évfordulóján rendezett katonai parádét.

Egyes jelentések szerint a sebesültek között van egy nő és egy gyerek.

Az ISNA hírügynökség úgy tudja, hogy több támadó volt, és a biztonsági erők kettőt közülük lelőttek, kettőt pedig őrizetbe vettek.

Arab nacionalisták?

Az állami televízió terrorcselekménynek nevezte az esetet, és olyan kifejezést használt a tettesekre, amellyel az iráni média korábban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjait illette. A katonai elitalakulat, a Forradalmi Gárda egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője a Szaúd-Arábia által támogatott arab nacionalistákat tette felelőssé a támadásért.

MTI/EPA/Behrad Ghasemi

Ahváz az olajban gazdag Huzisztán tartomány székhelye, többször előfordult, hogy arab szakadárok támadásokat hajtottak végre az ottani olajipari létesítmények ellen.

Tavaly 18 embert öltek meg

Tavaly június 7-én öngyilkos merénylők és fegyveresek megtámadták az iráni parlament és a Khomeini-mauzóleum épületét. A mészárlásban 18 ember életét vesztette, több mint ötvenen megsebesültek.

A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, a Forradalmi Gárda pedig azzal vádolja a rivális Szaúd-Arábiát és az Egyesült Államokat, hogy közreműködtek a támadások megszervezésében.

Illusztráció: MTI/EPA/Behrad Ghasemi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik