Nagyvilág

Ezért szavazták meg a német néppártiak a Sargentini-jelentést

Nem a határok védelme miatt, mert azt kifejezetten nagyra értékelik.

Az Európai Néppárt német képviselői kifejezetten nagyra értékelik a magyar kormány erőfeszítéseit a határok védelmére, az egyetemi autonómia megsértését és a civil szervezetek korlátozását viszont nem fogadják el, ezért szavazták meg közülük sokan a Sargentini-jelentést – közölte az Azonnalival Daniel Caspary, a CDU/CSU európai parlamenti delegációvezetője. Ám hozzátette: a jelentés inkább kampánydokumentumra hasonlít, semmint józan helyzetértékelésre.

Caspary szerint sok témában megvan a közös alap a Fidesszel, a Fidesz EP-képviselői szavazásokkor követik a frakciófegyelmet, azt viszont nem fogadhatják el, hogy „a frakció egyik tagja otthon a frakció többi tagjának kárára politizál”. Kijelentette: a CDU és CSU EP-képviselői biztosak abban, hogy az eljárás nem fog odáig jutni, hogy megvonják Magyarország szavazati jogait.

A delegációvezető azt is közölte, hogy a képviselőik „nagy része Angela Merkel kancellártól kapott javaslatok, vagy – ne adj Isten – utasítások nélkül is a Sargentini-jelentés mellett szavazott, mivel meglátásuk szerint a kutatási szabadság és az egyetemi tananyag nem lehet vita tárgya. Ugyanígy nem fogadják el a civil szervezetek korlátozását, amit többször is egyértelművé tettek Orbán Viktor miniszterelnök előtt. Eredménytelenül” – emlékezetett Caspary.

A német politikusok független, korrekt és elfogulatlan eljárást várnak, ahol az összes releváns tényt meg fogják vizsgálni, és remélik, hogy továbbra is a néppárti pártcsaládban politizálhatnak együtt „magyar barátaikkal”. (Fotó: Europress – Christoph Schmidt/dpa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik