Nagyvilág

Weber elmondta, miért szavazott igennel a Sargentini-jelentésre

Magyarországon jelenleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, és ezen uniós alapértékek tekintetében nem szabad kompromisszumot kötni, ezért is volt szükség a magyar helyzetről szóló különjelentés megszavazására az Európai Parlamentben – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Le Soirnak adott pénteki interjújában.

Weber elmondta, azért szavazott igennel a Sargentini-jelentésre, mert Orbán Viktor kormánya nem tett lépéseket a kompromisszum felé annak ellenére sem, hogy korábban még az alkotmányt is hajlandó volt módosítani az Európai Bizottság kifogásai miatt, ezért most más szintre kell emelni a párbeszédet.

Európa a kompromisszumot jelenti

– fogalmazott.

Leszögezte ugyanakkor, az uniós alapértékek tekintetében nem lehet kompromisszumot kötni, ezért is szavazta meg a jelentést a néppárti képviselők többsége.
A frakcióvezető a CEU ügyét és a civil szervezeteket érintő új törvényeket említette elsősorban, de hangsúlyozta, hogy Magyarországon fennáll a veszélye a jogállamiság rendszerszintű sérülésének.

Mi felelősséget vállaltunk, most a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak kell végre megoldania a kérdést

– közölte.

A cikk szerint az Európai Parlament döntése politikailag és szimbolikusan is történelmi jelentőségű. Weber más kérdésekről is beszélt, és kiemelte, az uniós tagországoknak mielőbb megállapodásra kell jutniuk a migrációs helyzet kezeléséről, ugyanis a populista erők malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választásokon, amennyiben ez nem sikerül.

Mint mondta, erősíteni kell a határvédelmet, ki kell fejleszteni egyfajta szolidaritási mechanizmust, illetve segíteni kell a származási országokat a kiváltó okok megszüntetésében.

Orbán a helyére került Európában
Ami a Néppárttól jobbra van. A miniszterelnök most először nem nyert egyértelműen Brüsszelben. Az EU jobban oda akar most csapni, mint valaha, és ezt Orbán is érezte, ezért inkább hazabeszélt.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik