Nagyvilág

Elkapták az 1998-ban megölt holland kisfiú, Nicky Verstappen gyilkosát

Vasárnap délután Spanyolországban letartóztatták Jos B.-t, akit az 1998-ban elhunyt holland kisfiú, Nicky Verstappen meggyilkolásával gyanúsítanak. A férfit átadják Hollandiának — írta meg Limburg tartomány rendőrségének közlése alapján a BBC.

A holland rendőrség már szerdán bejelentette, hogy beazonosították egy húsz éve megölt iskolás gyerek gyilkosát. 1998 augusztusában az akkor kisdiák Nicky Verstappen egy nyári táborban tartózkodott, amikor eltűnt a sátrából. A holttestét másnap találták meg az erdőben.

Jos B. Fotó: holland rendőrség

B. a gyilkosság idején a bűncselekménytől nem messze lakott, de nem jelentkezett az önkéntes DNS-vizsgálatra. A férfiről pár nappal az eset után felvétel készült, amint nem sokkal éjfél körül a gyilkosság helyszínén sétált. A rendőrség később kihallgatta őt, de azt hitték, hogy egy ártatlan járókelő volt csupán. A rendőrség úgy tudja, hogy a férfi tavaly hagyta el Hollandiát. Idén februárban azt mondta a családjának, hogy Franciaországba ment túrázni, és azóta nem hallottak felőle. A férfi gyakorlott vadontúrázó, akár hetekig is képes a természetben maradni. Miután a rendőrség tudomására jutott, hogy eltűnt, felkeresték otthonát és DNS-mintát vettek.

Az ügyben meglehetősen kevés bizonyíték állt rendelkezésére, viszont Nicky ruháján DNS-nyomokat találtak. Ahogyan korábban megírtuk: az elmúlt két évtizedben több mint 14 ezer férfi vállalkozott önként DNS-tesztre a nyomozás keretein belül, de egyikük sem volt gyanúsított. A minták összehasonlításával viszont a szakértők bizonyíthatták, hogy a tettes a donor rokona volt-e.

A B. otthonában vett DNS-minta 100 százalékos egyezést mutatott a Nicky Verstappen ruháján talált nyomokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik