Nagyvilág

Jó fej volt egy autista fiúval – a sors busásan meghálálta neki

Augusztus elején óriási sikere volt az internetet egy videónak, amely egy Baton Rouge-i (Louisiana állam) élelmiszerüzletben készült.

A lentebb megtekinthető felvételen egy autista srác, Jack Ryan Edwards látható, aki a Rouses’ Marketben egy hűtőbe pakol árucikkeket. A helyzet attól érdekes, hogy egyszerű vevőként érkezett az üzletbe, csak épp érdekelte ez a dolog, és az egyik alkalmazott, Jordan Taylor megengedte neki, hogy segítsen üdítőkkel feltölteni a hűtőt.

Az eredeti posztból kiderül, hogy a boltos fél órán át hagyta, hogy az autista fiú pakoljon, és közben végig türelmesen irányította a munkát.

Megtehette volna, hogy nem foglalkozik vele. Megtehette volna azt is, hogy közli, sajnos nem engedheti meg a segédkezést. Ehelyett hagyta, hogy (Jack Ryan) beleélje magát, és egy olyan élményt szerzett a családunknak, amit sosem fogunk elfelejteni

– olvasható a bejegyzésben.

Jack Ryan apja – aki a felvételen azt mondja, épp csoda történik – beszédbe elegyedett az alkalmazottal, Jordanről kiderült, hogy szeretne visszamenni az egyetemre, hogy matematika tanár lehessen, csak épp nincs pénze fedezni a tanulmányait.

Ahogy az ilyenkor szokott lenni, az apuka online pénzgyűjtésbe kezdett, és az internetezők máris 130 ezer dollárt dobtak össze a fiúnak, aki már be is iratkozott a következő tanévre. A sors igazságszolgáltatása azonban ezzel még nem ért véget: a fiatalembert a helyi bank egy vadonat új kocsival is meglepte. Megérte jó fejnek lenni.

Közzétette: Delaney Edwards Alwosaibi – 2018. július 30., hétfő

 

(via Fox News, kiemelt fotó: GoFundMe)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik