Közélet

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a 2-es metrón

Az internetezők azonnal felajánlották a segítségüket.

Elkeseredett anyuka fordult az internetezőkhöz július 6-án este.

Pontosabban egyetlen emberhez: egy tolvajhoz.

A nő a Pesten Hallottam FB-csoportban írta meg, hogy jelentkezzen az az ismeretlen, aki kikapta kislánya kezéből a telefonját.

„Keresem azt az emberkét aki ma reggel 7:10 körül a 2-es metrón kikapta a kislányom kezéből a telefont. Kérlek add vissza a készüléket. Egy Sony xperia L-ről van szó. Arra már rájöhettél, hogy sokra nem mész vele, mert a kijelzője be van törve valamint az akksija is rossz. Viszont a kislányom csak azzal tud egyelőre tömegközlekedésen utazni. Emese autista. Ezt ugyan nem tudhattad, de számára nem csupán hobbi az a készülék. Kérlek Téged jelentkezz akár privát üzenetben is mert jelenleg nem tudok Neki másik telefont venni, és bizony addig sajna minden utazás rémálom lesz…”

Rengetegen ajánlották fel segítségüket, és jelezték, hogy összedobnának pénzt egy új telefonra, a csoport egyik adminisztrátora alig két órával később már jelezte is, hogy „a probléma pillanatnyilag megoldódik”.

„Kedves tagok! Csodálatos ez a sok segítőkész ember! Nagyon örülünk, hogy ide tartoztok. A probléma pillanatnyilag megoldódik, ezért a kommenteket egyelőre leállítom. Kérjük, a többit privátban beszéljétek meg. Természetesen megbeszéltem a posztolóval a dolgot.”

 

(Kiemelt fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik