A Benetton család legendáriuma a Velence környéki Veneto tartományba nyúlik vissza, a hatvanas évekre. A legendák kétfelé ágaznak a családi üzlet kezdeteiről: az egyik szerint Giuliana – a négy Benetton-testvér közül az egyetlen lány – kezdett pulóvereket kötögetni, majd ezeket a kereskedelemmel foglalkozó bátyja, Luciano (ő talán a „legigazibb” Benetton, általában őt ismerik világszerte) próbálta elsózni a környék kisebb-nagyobb üzleteiben. A másik verzió szerint 1965-ben maga Luciano, aki harmincéves korára már tényleg kereskedő volt Trevisóban, határozta el, hogy új bizniszbe kezd, és ő kérte meg Giulianát, hogy kezdjen el pulóvereket kötögetni, amelyeket majd ő terít Velence környékén.
Akárhogy is történt, a Benetton puha és színes pulóverei kezdtek kedveltté válni az észak-olasz vidéken. Első üzletüket Bellunóban nyitották meg 1965-ben, majd három év múlva már Párizsban is boltjuk volt. A kezdeti sikerek után a családi munkamegosztás is kifinomultabb lett: Giuliana a termékek tervezéséért lett felelős, Luciano az egész cég feje lett, Gilberto a pénzügyekről gondoskodott, majd a negyedik testvér, Carlo az egyre kiterjedtebb nemzetközi hálózatért felelt.
FotóVittoriano Rastelli/CORBIS/Getty Images)
Carlo idén halt meg, s a 24.hu írt már arról, hogy feltehetően óriási birtokai voltak – neki vagy „intézőinek” – Somogyban, legalábbis Ángyán József exállamtitkár információi szerint. A hatezer hektáros birtokok szépen gyarapodtak a vitatott földárverések során is.
A Benetton mint divatcég fokozatosan terjeszkedett, majd óriási marketingsikert akkor értek el, amikor 1984-ben Oliviero Toscani fotóst kérték fel egy reklámkampányhoz. A kampányból nem egy megbízatás lett, hanem egy hosszú távú együttműködés. Toscani provokatív képei, a United Colors of Benetton szlogenre rájátszva különböző bőrszínű embereket ábrázolt, időnként provokatív helyzetekben. A vitatott vagy betiltott reklámok (a legprovokatívabb fotókat egy angol lap gyűjtötte össze) azt eredményezték, hogy a Benetton világmárkává vált. Tulajdonosai pedig óriási profitot zsebelhettek be, amit immár nemcsak a divatiparban fektettek be.
A négy Benetton-testvér sokáig irányította a céget, de ma már a következő generáció is beszállt az üzletbe, így elsősorban Luciano legidősebb fia, Alessandro aktív a családi bizniszek irányításában, de a kisebbik fiú, Rocco is szerepet vállalt ebben. A Benettonok divatcége az ezredforduló óta egyébként kevésbé sikeres, és a család már elsősorban más tevékenységekből tett szert profitra az elmúlt időben.
Így autópályák menti éttermeket üzemeltető céget vásároltak fel (Autogrill) és beszálltak a Forma-1-be is. Michael Schumacher velük nyerte az első világbajnokságát. Az autókhoz és autópályákhoz másképp is kötődni kezdett a család: autópályaüzemeltető-koncessziókat szerzett az egyik cégük, amelyet ma is jegyeznek a tőzsdén. Az Atlantiáról van szó, amelyben a Benettonok meghatározó részesedéssel rendelkeznek. Ez a cég a tulajdonosa annak a koncesszor társaságnak, az Autostradénak, amely a leomlott genovai hidat üzemeltette. A Benettonok emellett korábban is érdekeltek voltak, illetve jelenleg is érdekeltek repülőterek, illetve repülőtéri vámmentes boltok üzemeltetésében is, ami szintén óriási profitot termel.
Fotó: Pascal Rondeau/Allsport / Getty Images
Ráadásul az olasz koncessziós szerződések (ellentétben a franciákkal) nem nyilvánosak. Az Atlantia, a Benetton cég állítólag a teljes olasz sztráda-hálózat negyven százalékát üzemelteti máig – svájci hírforrások szerint. És ha felmondanák a szerződését, akkor az olasz lapok szerint 20 milliárd eurót követelhetne a társaság az olasz államtól (ezt a hírt azonban hivatalosan nem erősítették meg). A La Repubblica című olasz lap szerint egyébként az Autostrade 2013 óta négymilliárd eurós nyereséget söpört be, de karbantartásra csak 2,5 milliárd eurót fordított.
Az olasz sajtó péntek reggelre már címlapokon tárgyalta, hogy milyen problémákról lehetett már korábban tudni a leszakadt Morandi-hídnál. Így a rozsdásodó, korrodálódó kábelekről, amelyek a hidat tartották, illetve a deformálódott pillérekről a Rai Uno, az olasz köztévé egyes programja is beszámolt hajnalban.
Az olasz kormány egyik irányítója, az idei választások győztes-listavezetője, a gazdaságfejlesztésért felelős miniszteri és miniszterelnök-helyettesi pozíciót betöltő Luigi di Maio máris populista pártjának megfelelő hangot ütött meg: 150 millió eurós büntetést helyezett kilátásba az Autostrade nevű cégnek (ez van az Atlantia tulajdonában), és a koncesszió visszavonását követelte.
Fotó: Silvia Lore/NurPhoto / AFP
Di Maio szerint a társaság nem forgatta vissza az óriási nyereségét az autópályák fenntartásába, ezért kell megbüntetni. Mindennek hatására beszakadt az Autostrade tulajdonosának, az Atlantiának az árfolyama, mintegy 22 százalékot esett a tőzsdén a Benetton-érdekeltségű cég. Mindez az egész milánói tőzsdét is majdnem 2 százalékos veszteségbe húzta. A mínuszok a 4-5 milliárd eurós veszteséget is jelenthetnek a Rai Uno szerint.
Ugyanakkor a populista olasz kormánykoalíció másik felét irányító másik miniszterelnök-helyettes, az idegengyűlölő belügyminiszter, Matteo Salvini ezúttal visszafogottabb minisztertársánál, di Maiónál. Ő elsősorban az áldozatok kártérítését hangsúlyozta, de a koncesszió felmondásával még várna. Mindez nem véletlen: a Huffington Post olasz kiadása szerint 2006-ban ugyanis Salvini pártját, az akkor még Északi Liga néven kampányoló, szeparatista, de legalábbis autonómiát követelő tömörülést a Benettonok 150 ezer euróval támogatták.
Az Északi Ligát Salvini változtatta „összolasz” párttá és idén már 17 százalékot szerzett a választásokon. S bár ma már Liga néven hirdeti politikai tömörülését, nyilvánvalóan kínos lenne neki a párt egyik korábbi finanszírozójával szembemenni.
Fotó: Filippo Monteforte / AFP
Vagyis jól látszik, hogy az Autostrade céggel kötött koncesszió visszavonásán máris vitatkozni kezdett az olasz kormány, pedig csak nemrég került hatalomra a két populista párt. Érdekes, hogy míg a menekültválságot eddig Salvini használta ki és óriási hadjáratba kezdett a romák, a bolgárok, a románok, az afrikai bevándorlók ellen, most a hídomlás hallatán visszafogottabbá vált a nagyhangú belügyminiszter – ám ezt a „csendet” most di Maio hangja töri meg.
A populisták versengése tehát folytatódik Olaszországban – még a kampány lezárulta után is. Kérdés, hogy meddig bírja az eladósodott ország gazdasága a politikai ámokfutásokat.
