Nagyvilág

Nem tartják meg Trump várva várt díszszemléjét

Nem tartják meg a novemberre, a veteránok napjára tervezett washingtoni katonai díszszemlét, hanem a jövő évre halasztják - közölte csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium.

A Pentagon szóvivője, Rob Manning ezredes által aláírt közlemény az okok részletezése nélkül csupán azt tudatja, hogy eredetileg idén november 10-ére tervezték az eseményt, de egyetértettek abban, hogy a 2019 novemberében adódó lehetőséget célozzák meg.

A halasztás okát sem a minisztérium, sem a Fehér Ház nem közölte, amerikai sajtóértesülések szerint azonban valószínűleg a magas költségek miatt nem kerül sor idén a díszszemlére. Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) neve elhallgatását kérő minisztériumi tisztségviselőre hivatkozva 90-95 millió dollárra becsülte az amerikai háborús veteránok előtt tisztelgő, az első világháború befejeződésének centenáriuma alkalmából rendezendő katonai parádé költségeit.

Donald Trump elnök februárban kérte fel a Pentagont, hogy vizsgálja meg a díszszemle megrendezésnek lehetőségeit. Trump akkor a többi között hivatkozott a Párizsban a júliusi nemzeti ünnep alkalmából évente katonai pompával megtartott parádéra, amelynek 2017-ben ő is a vendége volt.

Márciusban a Pentagon feljegyzése már azt taglalta, hogy a díszszemlén – az infrastruktúra károsodását elkerülendő – nem lesznek tankok, csak másfajta katonai járművek, viszont látványos légi parádét is tartanak. A tárca eredetileg 20-30 millió dolláros költségvetéssel számolt. Az Egyesült Államokban egyébként nem szoktak katonai díszszemléket rendezni.

Fotó: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik