Nagyvilág

Magyar oligarchák szlovákiai terjeszkedéséről ír a SME

Az Elios holdudvara trükkös közbeszerzésekkel tűnt ki északi szomszédunknál.

A magyar oligarchák, egészen pontosan Tiborcz István körének szlovákiai üzleteiről írt cikket a The Slovak Spectator, amely a SME szlovák hírportál cikkeit közli angol nyelven.

Az újságírók a 24.hu cikkeire alapozva egy olyan közbeszerzési trükkről számoltak be, amely a magyar olvasók számára nagyon is ismerős. Nevezetesen, hogy az önkormányzatok úgy alakították a közbeszerzések feltételeit a közvilágítás felújításakor, hogy végül csak egyetlen cég tudott érvényes pályázatot beadni.

Ez Magyarországon az Elios volt, Szlovákiában pedig, ahogy azt augusztus 6-i cikkünkben megírtuk, az Infralux. A cég úgy nyert el hét közvilágítási közbeszerzést összesen 850 ezer euró értékben, hogy a pályázat kiírása előtt mindössze egy hónappal alapították.

Szlovákiának is megvan a maga Elios-ügye, de ott már a büntetésnél tartanak
Az Elios szlovák leányvállalatának egyik alapítója is felbukkan abban a cégben, amely a szlovák hatóságok szerint szabálytalanul nyert több közvilágítási közbeszerzési pályázaton.

A gyanús győzelmek szemet szúrtak a szlovák hatóságoknak is, a résztvevő önkormányzatok közül volt olyan, amelyik többezer eurós közbeszerzési bírságot kapott, és a rendőrség is nyomozni kezdett.

A cégadatbázisban böngészve aztán az is kiderült, hogy az Infraluxhoz köthető egyik szlovák üzletember, Marián Jelinek ott bábáskodott az Elios szlovák leányvállalatának születésénél is.

Az Infralux alapítótagjai az Infrastruktur SK és a Spectrum SK voltak, majd az utóbbi helyére egy másik cég, a szintén a csoporthoz tartozó Spectrum Family lépett. Ennek az igazgatósági elnöke Jelinek, aki ügyvezető igazgatóként az egyik alapítója volt a magyar Elios szlovákiai leányvállatának, és cége, az S Commerce ezer euróval be is szállt az Elios Slovakiába.

Bár ez az elem új volt, azt már eddig is tudtuk, hogy az Elios holdudvara Szlovákiában terjeszkedik. Az Elios Slovakián és az Infraluxon kívül az GREP Slovakia és az E-E-E Lighting is bizonyíték erre. Az E-E-E LED Lighting a szlovák Elios korábbi tulajdonosa, a GREP Slovakia egyik alapítója pedig Horváth Szilveszter, aki az Elios egyik szerb cégének is az ügyvezetője.

A Slovak Spectator azt írja, hogy a cégek forgalma és nyeresége – az Infralux kivételével –  folyamatosan növekszik.

A Spectator és a SME újságírói megkeresték az ügyben érintett szlovák önkormányzatokat. A horháti Marian Mazúch arra kérdésre, hogy nem találta-e gyanúsnak az Infraluxot, annyit válaszolt:

Mi nem gyanús mostanában? Engem nem érdekelnek ezek a dolgok, csak lámpák legyenek.

Az Infraluxon kívül a GREP Slovakia is nyert közbeszerzést, Jókán. Az ottani polgármester, Farkas Imre azt mondta, nem volt tisztában a GREP hátterével, de meg vannak elégedve a munkájukkal.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik