Nagyvilág

Szexre kényszerített apácákat az egyik legnevesebb kínai szerzetes

Egy magas rangú kínai szerzetes tagadja a vádakat, miszerint szexuálisan zaklatott és szexre kényszerített apácákat, írja a BBC.

Az esetről a Longquan templom két másik szerzetese számolt be részletesen egy kormányzati tisztségviselőknek elküldött jelentésben.

Ebben azt írják, hogy Abbot Xuecheng tiltott üzenetekkel bombázta az apácákat, majd később szexuális kapcsolatot létesített velük. A gyanú szerint legkevesebb hat nővérrel szeretett volna lefeküdni, közülük négyen engedelmeskedtek is neki.

Azzal is vádolják a szerzetest, hogy az üzenetekben azt állította, a szex a buddhista doktrína részét képezi.

A 95 oldalas dokumentumban az áll, hogy az egyik apáca júniusban feljelentést is tett a rendőrségen az ügyben.  Xuechenget a rendőrség őrizetbe vette, de kihallgatása után szabadon távozhatott.

A templom szerint a jelentést író szerzetesek elferdítik a valóságot és téves információkat terjesztenek.

A vádlott egyébként a kínai buddhista szövetség elnöke, ő a valaha volt legfiatalabb szerzetes, aki ezt a pozíciót betöltheti. Emellett a politikai tanácsadóként is tevékenykedik a kormánynál.

Kiemelt kép: Xinhua/Shao Rui/AFP/Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik