Egyelőre még tisztázatlan körülmények között három embert agyonlőttek a texasi Robstown egyik idősotthonában, majd az egyik áldozat lakásán is találtak két holttestet.
Az első jelentések szerint a halottak között van a Retama Manor idősotthon három lakója, két férfi és egy nő, később pedig a város más részén két másik férfi holttestére bukkantak. A hatóságok szerint a két bűncselekmény között összefüggés van.
Herman Rodriguez, a robstowni városháza egyik tisztségviselője elmondta: a két holttestet az idősotthonban lelőtt áldozatok egyikének otthonában találták meg.
A helyi rendvédelmi szervek közlése szerint a „fenyegetést semlegesítették”. Úgy tudni, az elkövető is a halottak között van. Röviddel az incidens után a Mexikói-öböl partján fekvő Corpus Christi melletti Robstown idősotthonának lakóit evakuálták.
(MTI)