Nagyvilág

Görög erdőtűz: elárasztották a közösségi médiát az eltűntek fotói

Nyolcvanra emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma szerdán, számos embert még eltűntként tartanak nyilván - közölte a görög tűzoltóság. A helyi hatóságok elmondták, hogy a Geraneia hegyet leszámítva mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését, írja az MTI.

Illetékesek arra számítanak, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedik.

Az Athéntól csupán 29 kilométerre lévő, teljesen felperzselt Mati környékét mentőcsapatok fésülték át szerdán, mintegy 40 eltűnt után kutatva. A görög médiát és a közösségi oldalakat elárasztották az eltűntek fényképei.

Továbbra sem tudni, mi okozhatta a tüzet, amely viharos széllökésekkel párosulva villámsebességgel emésztette fel a fenyőerdővel körbevett települést.

Menekülésre gondolni sem lehetett, két perc alatt lángokban állt a házam

– mondta Eliasz Pszinakisz, Marathon polgármestere a görög Szkai tévécsatornának.

Végítéletet idéző képek a görög tűzvészről
Sokan a tengerbe menekültek a lángok elől.

Az Athéntól északkeletre található területen több mint 280 tűzoltó dolgozik továbbra is a lángok maradéktalan eloltásán. További 200 társuk a fővárostól nyugatra pusztító tüzek megfékezésével van elfoglalva, munkájukat helikopterek segítik. Ebben a térségben a hatóságok három kolostort és egy nyári tábort is evakuáltak, hogy megelőzzék a nagyobb bajt. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a történtek miatt.

Görögországban gyakoriak a bozóttüzek a nyári hónapokban, a jelenlegi katasztrófa váratlan gyorsasága azonban megdöbbentette a görög lakosságot. Egy helyi napilap bibliai utalással Armageddonnak nevezte a pusztítást. Ambrosziosz kalávritai püspök vitriolos bejegyzésében azt írta: isten haragja azért sújtott le az országra, mert Ciprasz megrögzött ateista. Az egyház elhatárolta magát a püspök véleményétől.

Számos állam ajánlott fel segítséget Görögországnak, köztük Ciprus, Németország, Horvátország, Törökország, Spanyolország, Olaszország és Oroszország. Románia két repülőgépet és a védelmi minisztérium 20 munkatársát küldte a térségbe.

A magyar konzuli szolgálat folyamatos kapcsolatban áll a görög hatóságokkal, tudomásuk szerint a tűzvésznek nincs magyar érintettje. Áder János államfő táviratban fejezte ki részvétét Prokopisz Pavlopulosz görög köztársasági elnöknek.

Magyarok is érintettek a görög tűzvészben
Egy fiatal először esőfelhőnek hitte a hatalmas füstöt, egy apa a helyszínre sietett, hogy megtudja, lánya jól van-e.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Valerie Gache

Ajánlott videó

Olvasói sztorik