Nagyvilág

Kémkedéssel vádol egy 29 éves orosz nőt az amerikai kormány

Az Egyesült Államokban vádat emeltek egy kémkedéssel gyanúsított orosz nő ellen - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn.

A 29 éves Maria Butinát a hét végén tartóztatták le, és nem kapott lehetőséget arra, hogy óvadék ellenében szabadlábon maradhasson. Szerdán kell szövetségi bíróság elé állnia Washingtonban.

A vádirat szerint a nő 2016-ban diákvízummal érkezett az Egyesült Államokba, ahol a washingtoni Amerikai Egyetemen nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó tanulmányokat folytatott, de már “2015 elejétől legalább 2017 elejéig az orosz kormány magas rangú tisztségviselőjének utasítása” szerint tevékenykedett az Egyesült Államokban. A The Wall Street Journal című lap információi szerint tavaly több hírszerzési jelentés is készült arról, hogy Butina szoros kapcsolatokat ápolt az amerikai Országos Fegyverszövetség (NRA) tisztségviselőivel és konzervatív aktivistákkal.

A bíróságra benyújtott dokumentumok állítása szerint Maria Butina a Kreml ügynökeként – a dokumentumokban meg nem nevezett – befolyásos amerikai személyiségekkel és az amerikai politikára befolyással lévő szervezetekkel kereste és tartotta a kapcsolatokat.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársának eskü alatti írásos nyilatkozata szerint Maria Butina e-mailben, Twitteren vagy más módokon szállította az információkat moszkvai megbízóinak. Oroszországi kapcsolattartóját a bíróságra benyújtott dokumentum nem nevezte meg, de a leírás – az amerikai közszolgálati rádió (NPR) és a The Wall Street Journal szerint is – Alekszandr Torsinra illik. Torsint, aki az orosz képviselőház tagja volt, majd az orosz jegybank magas rangú tisztségviselője lett, az amerikai pénzügyminisztérium az idén áprilisban szankciókkal sújtotta. Robert Driscoll, Butina ügyvédje közleményben tagadta a felhozott vádakat.

A letartóztatást és a vádemelést néhány órával az után jelentették be az amerikai fővárosban, hogy véget ért Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozója a finn fővárosban, Helsinkiben.

Kiemelt kép: Facebook/Maria Butina

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik