Nagyvilág

Putyinnak nincs bűntudata a szíriai civil áldozatok miatt

Ne hagyjuk, hogy országaink viszonya az amerikai vizsgálatok foglya legyen - mondta a többi között Vlagyimir Putyin orosz elnök a Fox televíziónak a Donald Trump amerikai elnökkel tartott csúcstalálkozója után, még Helsinkiben adott, az Egyesült Államokban hétfőn elhangzott interjújában.

Az orosz elnök Donald Trumpról, a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozásról, a hadászati támadó fegyvereket korlátozó START III. egyezmény meghosszabbításáról, a NATO szerepéről és esetleges bővítéséről is szólt.

Hangsúlyozta: a csúcstalálkozón közölte Donald Trump elnökkel, hogy Moszkva készen áll a 2021-ben lejáró érvényű Start III. egyezmény meghosszabbítására.

Biztosítottam Trump elnököt, hogy Oroszország készen áll az egyezmény kiterjesztésére, meghosszabbítására, de először még néhány specifikus kérdésben egyezségre kell jutnunk, és van még néhány kérdésünk amerikai partnereinkhez

– fogalmazott az orosz elnök. Hozzátette: Moszkva álláspontja szerint Washington ugyan nem teljes egészében tartja be a szerződést, de ezt szakértőknek kell tisztázniuk.

A NATO Georgia és Ukrajna irányában történő esetleges bővítését Vlagyimir Putyin rossz néven venné, és nehezményezte, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete a Szovjetunió összeomlása után egyáltalán felvetette a keleti irányú esetleges terjeszkedést.

A NATO struktúrájának határaink felé történő bővítése közvetlen és azonnali veszélyt jelentene nemzetbiztonságunkra, és a reakciónk rendkívül negatív lenne

– hangsúlyozta.

Ukrán puccs és szíriai terrorizmus

Amikor Chris Wallace, a Fox televízió sztárriportere a Krím félsziget bekebelezéséről faggatta, Putyin pontosított: Oroszország szerinte a Krímet nem bekebelezte, hanem az ott élők népszavazással döntöttek az Oroszországhoz csatlakozásról. Az orosz elnök kérdés formájában vetette fel, hogy az amerikaiak beavatkoztak Ukrajnában, “puccsnak” minősítve az előző ukrán elnök eltávolítását.

Ki szervezte, támogatta a tüntetéseket a (kijevi) főtéren?

– tette fel a kérdést az orosz elnök.

Vlagyimir Putyin az interjú során nem egyszer visszakérdezett. Amikor a riporter például arról faggatta, hogy a szíriai Aleppóban és Gútában az orosz bombázásoknak sok civil áldozata is volt, s vajon érzett-e emiatt lelkiismeret-furdalást, Putyin visszakérdezett: és Rakkában, ahol az amerikaiak bombázták az Iszlám Állam nevű terrorszervezet állásait, nem voltak civil áldozatok? Hozzátette:

amikor háború folyik, a legszörnyűbb dolgok is megtörténnek, az áldozatok elkerülhetetlenek, s mindig felmerül a kérdés, ki hibáztatható ezért. Úgy gondolom, a Szíriát destabilizáló terrorista csoportok tehetők felelőssé

– hangsúlyozta Putyin. Kicsit később még azt is hozzátette: sajnálja, hogy a riporter nincs teljesen tisztában a szíriai helyzettel.

A Fox televízió a nemzetközi politikai meghatározó kérdéseinél jóval több teret szentelt Putyin amerikai belpolitikával kapcsolatos álláspontjainak.

Az orosz elnök – a Helsinkiben tartott sajtókonferencián elhangzottakhoz hasonlóan – kategorikusan leszögezte, hogy Oroszország nem avatkozott be a 2016-os amerikai választási folyamatba. Amikor a riporter szembesítette az amerikai hírszerzés adataival, információival, köztük a Demokrata Országos Bizottság (a párt vezető szerve) szervereiről történt adatlopással, az orosz elnök azt mondta: végül is az adatok az igazságot tartalmazták, nem hamis híreket. Az interjú elhangzása utáni kommentárokban a Fox televízió egyik elemzője meg is jegyezte: Vlagyimir Putyin úgy reagált, mintha az oroszok közfeladatot láttak volna el.

Vlagyimir Putyin azt is megerősítette, hogy Moszkvának nincsenek terhelő információi Donald Trumpról. Utalva arra, hogy Trump üzletemberként volt többször is orosz földön, Putyin így fogalmazott:

nem akarom megsérteni Trump urat, talán durván hangozhat, de nem volt számunkra fontos ember, mielőtt bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson.

Hozzátette: Trump

az építőipari bizniszben utazott, szépségversenyeket szervezett és soha senkinek eszébe sem jutott, hogy fontolgatná az indulást az elnöki posztért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik