Itt lenne az ideje tisztázni, hogy Boris Johnson vajon okos ember-e. Korábban brit külügyminiszterrel kapcsolatban ez a kérdés ritkán kerülhetett elő. A brit politika a végletekig meritokratikus, és a kontinens egyik legkegyetlenebbül versengő mezőnye. Aki ott túl tud élni, vagy feljutni a csúcsra, az vagy kivételesen szerencsés ember, vagy tehetséges, okos, esetleg ezeknek halmaza.
Boris Johnson esete viszont különleges. A most lemondott külügyminiszternél jobban semmi nem mutatja meg, valójában hogy működik ez a korábban említett kegyetlen, meritokratikus világ.
A brit politika, vagy általában a politika működését nem a Kártyavár vagy az Elnök emberei mutatja meg igazán. Van két sorozat, ami mindennél jobban leírja azt, hogyan politizálnak a politikusok, és hogyan néz ki belülről ez az elsőre kiszámítottnak és profinak tűnő világ. Az Igenis, Miniszter Úr és a magyarul nem sugárzott Thick of It ez a két sorozat.
Ezekből derül ki az, hogy a politika rétegesen egymásra épülő bénázások és opportunista kockáztatások összegyűlt hordaléka. És pontosan ez történik most, és ez történt a múltban is Boris Johnson karrierjével.
Nézzük először, mi történt most. Hétfőn lemondott a brit kormányból a brexit támogatóinak két legnagyobb vadja, David Davis brexit-miniszter és Boris Johnson külügyminiszter. Egyikőjük lemondása sem volt meglepő, Davisé történelmi, Johnsoné politikai okok miatt.
A lemondás oka az úgynevezett Chequers-megegyezés volt. A miniszterelnökök hagyományos vidéki birtokán, Chequersben állapodott meg Theresa May a saját kormányával arról, hogy milyen alkut fog benyújtani Brüsszelnek ahhoz, hogy elkezdjenek tárgyalni a brexitről.
May egyike volt azoknak a politilkusoknak, akik a brexit-szavazás előtt elég visszafogottan foglaltak állást arról, hogy ki kell-e lépni az Európai Unióból. Ő maradt volna. A sors iróniája, hogy ezek után neki kell levezényelnie a kilépést. Amit látványosan úgy szeretne megtenni, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon, ezért egy olyan tárgyalási alapot javasolt a saját kormányának, ami benntartaná Nagy-Britanniát az uniós intézmények egy részében.
Fotó: Andy Rain/EPA/MTI
Ezzel viszont komoly problémái vannak azoknak, akik nála sokkal határozottabban támogatták a kilépést. Ilyen volt David Davis és végső soron Boris Johnson is. Davis távozása sokat nem változtat a brexit tárgyalásainak menetrendjén, ugyanis nem ő tárgyalt eddig sem a brüsszeli képviselőkkel, hanem May főtanácsadója. Davis pedig az úgynevezett puha brexit helyett el tudott volna képzelni egy olyan kilépést is, ahol egyáltalán nincs megegyezés, Nagy-Britannia és az Európai Unió egyszerűen megszakítják a kapcsolataikat.
David Davis politikai okok miatt hagyta ott a kormányt, mert nem volt képes támogatni egy ennyire puha javaslatot. Ráadásul ebből a javaslatból valószínűleg nem lesz semmi, mert az EU nemet fog rá mondani.
Fotó: Daniel Leal-Olivas /AFP
Johnson gyakorlatilag azóta szeretne miniszterelnök lenni, amióta újságíróból politikus lett. És ehhez minden lehetősége meg is volt. A volt londoni polgármester egy darabig a legnagyobb esélyes volt arra, hogy kövesse David Cameron miniszterelnököt.
Boris Johnson érdekes személyiség. A karrierje elején kifejezetten liberális tory politikus annyira népszerű volt, hogy a legenda szerint, amikor rendőröket kísért el egy letartóztatásra, az épp elfogott elkövető felkiáltott, hogy
Bozzer, te mi az Istent keresel itt?
Johnson tökéletesen hozta a politikus churchilli archetípusát. A kiemelkedően intelligens, állandóan latint vagy Kiplinget idéző, szórakoztatóan béna politikust, aki kiválóan bánik a szavakkal, és valahogy akkor is szerethető, ha épp elbénáz valamit. Nem véletlen, hogy a Churchillről írt életrajzi könyve, amellett, hogy szórakoztató alkotás, szinte teljesen kihagyja a volt miniszterelnök negatív oldalát.
Nincs szó rasszizmusról, imperializmusról, csak a keményen dolgozó, szellemi gyárkéményként termelő újságíró-politikus-vállalkozóról, aki rengeteg mindent rontott el, de valahogy mindig visszapattant. Johnson Churchill-könyve egyszerű projekció, és nem is különösebben nehéz belelátni a szivarozó Churchill helyett a bicikliző, hirtelenszőke Johnsont.
De hiába írja azt Johnson, hogy ha egy politikuson látják a választók, hogyan viseli magát, akkor minden baklövést meg fognak neki bocsátani, ha utána a saját esetével bizonyítja, hogy ez nem így van.
David Davis lemondása arra kényszerítette Boris Johnsont, hogy ő is lemondjon. Ha marad, azzal nyíltan támogatja Theresa May puha brexitet javasló tervét, amit az eleje óta kritizált. De az a helyzet, hogy Johnson saját döntéséből még nem mondott volna le, épp ezért követte látványosan órákkal a bejelentése Davisét.
Azért nem mondott volna le, mert nincs meg a támogatottsága ahhoz, hogy a lemondás után megbuktassa a miniszterelnököt. A brit politikában viszonylag ritkán mondanak le tömegesen miniszterek anélkül, hogy azt a kormányfő meg ne szenvedné. Ilyenkor a lemondásokat hagyományosan bizalmatlansági indítványok követik. Ehhez még akár meg is lehetne a szükséges 48 parlamenti képviselő támogatása, de a toryk jelenleg jobban félnek egy munkáspárti kormánytól, mint amennyire meneszteni szeretnék Theresa Mayt. Még Jacob Rees-Mogg, a legkeményebb brexitet akaró képviselők vezetője is azt mondta, hogy remek miniszterelnöknek tartaná Boris Johnsont, de nem tervez bizalmatlansági indítványt indítani May ellen.
Az első konkrétan a brexit támogatása volt. Valószínűleg neki köszönhető az, hogy végül 4 százalékponttal nyertek a kilépésre szavazók. Johnson kiállása ugyanis teljesen váratlan volt.
Johnson újságíróként egészen érzékeny, széleskörű történelmi perspektívájú dokumentumfilmeket és könyveket írt, az Európai Unióról is. Az EU-t a Római Birodalommal összehasonlító filmje konkrétan alapmű lehetne a Brüsszel-problémáival foglalkozó anyagok között. De az egész újságírói munkája és brexit előtti karrierje alatt azt mutatta, hogy eltökélt és kemény támogatója az európai integrációnak. Johnsonnak már az édesapja is európai parlamenti képviselő volt, ő pedig évekig tudósított Brüsszelből. Pont ezért ütött meg mindenkit az, hogy végül a kilépés mellett kezdett el kampányolni.
Ez volt az első hiba. Johnson imidzsébe egyáltalán nem illett az, hogy a kilépés mellett érvel, ráadásul gyakran fals érvekkel. És ezt ő is tudhatta, mert állítólag két egymással teljesen ellentétes beszédet írt meg, és csak az utolsó pillanatban döntött amellett, amit elmondott. Viszont ezzel sikerült megosztó politikussá válnia, miközben előtte népszerű volt a baloldalon is.
A második hiba a brexit-szavazás másnapján volt, közvetlenül David Cameron lemondása után. Johnson nem jelentette be rögtön, hogy indulna a pártelnökségért és ezzel a miniszterelnökségért, helyette krikettezni ment, és csak másnap akarta bejelenteni szándékát. De az egyik legfontosabb szövetségese és barátja, Michael Gove megelőzte és bejelentette a saját indulását, amivel kihúzta a talajt a túl sokáig váró Johnson alól.
Fotó: Chris J Ratcliffe / AFP
A harmadik hiba az volt, hogy a toryk kiemelkedően rossz választási szereplése után nem indított azonnal bizalmatlansági indítványt May ellen és megvárta, amíg sikerült összehoznia valahogy a parlamenti többséget. May saját döntéséből kért előre hozott választást, és veszítette el ezzel a stabil konzervatív többséget a parlamentben. Emiatt simán meg lehetett volna buktatni, de Johnson mégsem tette.
És itt jön elő, hogy hiába zseniális politikus Johnson, néha senkinek fogalma sincs arról, hogy számol. May új kormányában kapott egy fontos, de a meghatározó belső körön kívül eső pozíciót. Mindezt azután, hogy elengedte a miniszterelnökséget és elárulta a korábbi européer gondolatait. Ezt Camerontól is megkapta volna, ha támogatja a maradást. Helyette elárult egy olyan miniszterelnököt, akivel ugyan nem volt különösebben jó kapcsolata, de akihez az egyetem és a Bullingdon Club óta szoros ismeretség köti.
Egyetlen ma élő politikusról nincs annyi könyv, és kevesen írtak annyi könyvet más politikusokról, mint Boris Johnson. Ő talán a Konzervatív Párt legismertebb és legbefolyásosabbnak tartott politikusa. De képtelen volt a külügyminiszteri munkára koncentrálni, és a sorozatos ballépéseit a brexit melletti kiállása után már nem viselték olyan jól a brit választók, mint előtte. Jelenleg legfeljebb a harmadik, de inkább a negyedik legnépszerűbb ember a pártban, és messze nincs annyi támogatottsága, hogy nekimenjen Maynek. Egyelőre a negyedik esélyét is elszúrta a miniszterelnökségre, pedig ez az, amit az egész karrierje alatt a legfontosabbnak tartott, és amiért annyi mindent feláldozott.
Az a kérdés, hogy képes-e innen felállni, vagy ő lesz az a brit politikus, aki a legtöbbször nem lett miniszterelnök.
Kiemelt kép: Facundo Arrizabalaga / EPA / MTI
