Nemhogy a heterók, de a meleg közösség nagyrésze sem fogadja el őket a mai napig

Razziából lázadás

Az 50-es és 60-as évek Amerikájában az azonos neműek iránti szexuális vonzalmat még bőven titkolni kellett, hisz a bebörtönözéshez elég volt az is, hogy egy férfi megfogta egy másik férfi kezét. A rendőrség részéről bevett gyakorlat volt, hogy razziákat tartottak olyan klubokban, ahol köztudottan melegek buliztak. A szórakozóhelyeken és akár az előtte állókat is igazoltatták, majd rabomobilba zsúfolva szállították el őket, amihez elég volt az is, ha valaki a klubban tartózkodott. A New York-i Stonewall Innbe 1969. június 28-án este azonban nem csak amiatt mentek a rendőrök, hogy az ott szórakozókat vegzálják, hanem hogy végleg bezárassák az egyébként a maffia által üzemeltetett helyet. A civilruhás rendőrök a hivatalos indoklás szerint amiatt tartottak razziát a Stonewall Innben, mert annak nem volt italmérési engedélye,

de arra senki nem számított, hogy ebből egy olyan dolog kerekedik ki, ami ezután gyakorlatilag az egész világot megváltoztatta.

A rendőrök kiürítették a bárt, ám az emberek kint várakoztak és egyre többen csatlakoztak hozzájuk a környékről, ahol a legtöbb meleg élt akkoriban New Yorkban. Mikor a helyszínre kiérkező rabszállítóval el akarták vinni a Stonewall alkalmazottait és táncosait, a tömeg fellázadt és szembefordult a rendőrökkel. Molotov-koktélok repkedtek és szabályos összecsapás alakult ki az emberek és a rendőrsereg közt, akik azért voltak mozgathatók akkor szokatlanul nagy számban, mert a vietnámi háború ellen akkoriban zajló rengeteg béketüntetés miatt amúgy is hatalmas volt a rendőri készültség. Az első összecsapások reggelre véget értek, ám a zavargások még napokig tartottak a környéken – akkor már a sajtó nyilvánossága előtt, vagyis már az egész világ láthatta és szinte élőben követhette, ahogy megszületik a meleg büszkeség fogalma, azzal együtt pedig a meleg felszabadítási mozgalom.

A Stonewall Inn környékén történtek meghozták a megaláztatásokat addig csendben tűrő homoszexuális közösség önbizalmát és ráébresztették őket erejükre – követelték a rendőrségi visszaélések megszüntetését, a homoszexuális munkavállalók érdekvédelmét és a homoszexuálisok közti nemi kapcsolatok fajtalanságnak megbélyegző törvények megszüntetését. Tömegével alakultak meg ezután a meleg jogokért harcoló szervezetek, Stonewall pedig világszerte a meleg büszkeség szinonimája lett. Már egy héttel a lázadás után szolidaritási menetet tartottak New Yorkban, egy évvel később pedig az első évfordulón Amerika-szerte, több nagyvárosban (New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban) is felvonultak a melegek és a homoszexuálisok jogaiért harcoló szervezetek.

A stonewall-i lázadás és az akkoriban alakuló melegmozgalmak ikonikus arcai voltak a transznemű Sylvia Rivera és Marsha P. Johnson. Utóbbi életéről, illetve pontosabban rejtélyes haláláról David France készített dokumentumfilmet 2017-ben, 25 évvel azután, hogy Johnson meghalt. Az egyik leghíresebb New York-i transznemű holttestét 1992. július 6-án, a Hudson folyóban találták meg. A rendőrségi jelentések szerint a halál oka öngyilkosság volt, de Johnson barátai a mai napig ragaszkodnak ahhoz, hogy a rendőrség téved és egyáltalán nem vizsgálta ki az ügyet. Johnson családja és barátai szerint nagy az esély arra, hogy a modernkori melegmozgalom egyik ismert arcát valójában megölték, halálához pedig akár a maffiának is köze lehet.

A The Death and Life of Marsha P. Johnson (Marsha P. Johnson élete és halála) című dokumentumfilm kvázi főszereplője a szintén transznemű Victoria Cruz, aki évek óta a New York-i AVP (Anti Violence Project) egyik aktivistája, akik a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és HIV-fertőzött emberek biztonságáért, jogaiért és szabadságáért küzdenek. Cruz áldozatból lett segítő: 1996-ban egy idősek otthonában dolgozott, ahol négy kolléganője zaklatta és bántalmazta őt szexuálisan. Az AVP segítségével jelentette az esetet, aminek köszönhetően a négyből két nőt végül elítéltek. Ezután döntött úgy, hogy életét annak szenteli, hogy segíti azon LMBTQ-embereket, akik zaklatások és nemi erőszak áldozatai lettek.

Death+Life of Marsha P Johnson (@marshamovie) által megosztott bejegyzés, Aug 25., 2016, időpont: 8:27 (PDT időzóna szerint)

Az LMBT-mozgalom Rosa Parksa volt ő

– mondta Marsha P. Johnsonról Cruz, de nem csak ő használt nagy szavakat az 1992-ben elhunyt Johnsonról. Randy Wicker – Johnson egykori lakótársa – szerint ki kéne állítani Marsha P. Johnsonról a Schomburg Fekete Kultúra Kutatóközpontban egy képet, ami szerint Johnson

nem csak Andy Warhol modellje, egy prostituált és egy színésznő volt, de egy szent is.

A rendőrség helyett dolgozni

A dokumentumfilmben Victoria Cruz végigjárja Johnson szinte összes olyan ismerősét és családtagját, aki még életben van, és arról próbálja faggatni őket, hogy mikor látták utoljára Johnsont, akinek holttestét 1992. július 6-án húzták ki a Hudson folyóból. A beszélgetések után Cruz arra jutott, hogy Johnson semmiképp sem lehetett öngyilkos, ellenben halálához köze lehetett a maffiának, vagy akár a rendőrségnek, illetve egy szemtanú beszámolója szerint esetleg négy férfinak, akik az utcán szedték fel őt.

Nyomozása során Cruz megtalálta egy a rendőrséghez beérkező telefonhívás szövegét is, amiből kiderült, hogy valaki látta július 5-én hajnalban, ahogy Johnson két férfi elől menekül a folyónál, egy nappal azelőtt, hogy holttestét megtalálták. Nehezen, de Cruz végül Johnson boncolási papírjait is megszerezte, amiken a halál elsődleges okaként a fulladást jelölték meg, igaz, közvetlenül utána az is szerepel a papíron, hogy az is lehetséges, hogy meggyilkolták. Csak azt tudhatjuk biztosan, hogy Marsha P. Johnson a folyóban halt meg, és a feltételezésekkel ellentétben nem korábban és máshol ölték meg. Testén nem voltak olyan sérülések, amik bántalmazásra utaltak volna, bár akadtak, akik azt állították, láttak egy lukat a fején, mikor kihúzták a folyóból. Utóbbi sérülés viszont a boncolási papírokat elemző orvosszakértő szerint már halála után történt, miközben teste a vízben sodródott.

Cruz az ügyön akkoriban dolgozó nyomozókat is felkereste, de egyikük sem volt hajlandó együttműködni vagy nyilatkozni.

Bármennyire is azt várná az ember, a dokumentumfilmnek sajnos nincs fel- vagy megoldása. A mai napig nem tudjuk, hogy Marsha P. Johnson valóban öngyilkos lett-e, ahogy azt a rendőrség állítja, vagy a folyóba kergették, esetleg a maffia végzett-e vele. Utóbbi nem teljesen őrült teória, ugyanis évekkel halála előtt Johnson lakótársa, Randy Wicker vissza akarta szerezni a maffia kezei alól a Christopher Street-i fesztivált, másfél héttel Marsha P. Johnson halála után pedig egy telefonhívás érkezett az AVP-hez, amiben egy férfi azzal fenyegette Randy Wickert, hogy ha nem hagyja békén a maffiához is köthető fesztivált szervező Jacques Garont és Red Mahoney-t, az történik vele is, ami Johnsonnal.

A dokumentumfilm azonban nem csak Marsha P. Johnsonról, hanem aktivista társáról, a szintén transznemű Sylvia Riveráról is szól. Rivera élete egyszerre izgalmas és szörnyen nyomorúságos is, a dokumentumfilmben az életéből látottak tényleg nagyon nyomasztóak. Ahhoz képest ugyanis, hogy mennyit tett azért, hogy a meleg és transznemű emberek szabadon élhessenek, ő maga mégis kitaszítottként élt nemcsak élete vége felé, de közvetlenül Stonewall után is. Az alábbi videó 1973-ban, New Yorkban készült, mikor a transznemű Riverát a meleg közönség próbálta lefütyülni a színpadról.

Jobban tennétek, ha csöndben maradnátok. Egész nap próbáltam feljutni ide a színpadra, a börtönben ülő meleg és leszbikus társaitokért, akik hetente írnak nekem levelet a segítségeteket kérve, miközben ti semmit nem tesztek értük. Vertek vagy erőszakoltak meg titeket, vagy zártak börtönbe? Ezen gondolkozzatok el. (…) Börtönbe zártak. Megerőszakoltak. Megvertek. Többször is. Méghozzá férfiak, olyan heteroszexuális férfiak, akiknek semmi közük a melegekhez. De tesztek ti bármit is értem? Nem. Azt mondjátok, húzzam be a farkam és menjek el. De nem teszem meg. Megvertek. Az orrom is betörték. Lecsuktak és még a munkám is elvesztettem. Elvesztettem a lakásom a meleg mozgalom miatt, és ti cserébe így bántok velem? Mi a szar bajotok van? Ezen gondolkozzatok el! Nem hiszek a forradalomban. A meleg összetartozásban hiszek. Abban hiszek, hogy megkapjuk a jogainkat, amiért mindig harcolni fogok. Csak ennyit akartam mondani nektek

– mondja Sylvia Rivera a fenti videón, aki egy 90-es években adott interjújában a fentieknél sokkal rövidebben is össze tudta foglalni gondolatait azzal kapcsolatban, hogy a transzneműeket még a meleg közösségekből is kiutálják:

Ideje megmutatni a világnak, hogy mi is emberek vagyunk.

De nem csak a 70-es években volt ez probléma, a transzneműek sokszor a mai napig kirekesztettnek érzik magukat nem csak a társadalom egészéből, de az LMBTQ-közösségből is.

2013-ban meggyilkoltak egy 23 éves transzneműt, Islan Nettlest. A lányt azért ölték meg, mert nem nőnek született. Gyilkosa később azzal védekezett, hogy amikor kiderült számára, hogy Nettles nem nőnek született, bepánikolt. A dokumentumfilmben szereplő Victoria Cruz beszélgetett azokkal is, akik részt vettek Nettles ügyének tárgyalásán, többek közt a szintén transznemű Ted McGuire-rel, aki felháborodottan magyarázta Cruznak, hogy annak mindenki örült, amikor engedélyezték a melegházasságot, amiért az LMBTQ-közösség meg is tett mindent, ám ezen kívül szerinte a meleg-közösséget más már nem érdekli, a transznemű-társadalmat egyszerűen maguk mögött hagyták:

Mi lesz a közösség többi részével? Mi lesz a T-vel az LMBT-ből?

Sylvia Rivera még a 70-es években vidékre költözött, Marsha P. Johnson halála után azonban visszatért New Yorkba, de mivel barátja halálát nem tudta feldolgozni, inni kezdett. A Johnson haláláról szóló doumentumfilmből kiderül, hogy Rivera a 90-es évek közepén utcára került és évekig hajléktalanként élt, majd befogadta őt egy transznemű közösség és végül munkát is szerzett egy templomban. Rivera 50 évesen, májrákban halt meg 2002 februárjában, de még megélhette, hogy a Stonewall-i lázadás 30. évfordulóján 1999-ben, Bill Clinton elnöki ciklusa alatt Nemzeti Emlékhellyé nyilvánították a Stonewall Innt. 2005-ben, Sylvia Rivera halála után három évvel a tiszteletére utcatáblát helyeztek ki a nevével Greenwich Village-ben.

Sylvia Rivera és Marsha P. Johnson rengeteget tett az LMBTQ-emberekért, így többek közt nekik is köszönhető, hogy július 7-én ismét megrendezik a Budapest Pride-ot.

A Marsha P. Johnson élete és halála című dokumentumfilmet 2018. július 4-én a Pride-hónap alkalmából az OSA-ban vetítik, azt követően pedig lesz egy beszélgetés a Transvanilla és a Háttér Társaság munkatársaival. A téma a transz emberek elfogadottsága a hazai LMBTQIA közösségen belül és hazai jogvédelmük lesz.

Kiemelt kép: The Death and Life of Marsha P. Johnson/Facebook.com