Nagyvilág

300 ezer csecsemőt rabolhattak el Spanyolországban

A héten kezdődik Madridban egy 85 éves orvos pere, aki a vád szerint elrabolt az anyjától egy újszülött gyermeket fél évszázaddal előtt. Ő az első, akit bíróság elé állítanak a hírhedt babalopási botrányban, írja a The Guardian.

Becslések szerint a spanyol polgárháború végétől egészen Francisco Franco diktátor 1975-ös haláláig 300 ezer babát vettek el az anyjától és adtak más családoknak a rezsim szervezésében. 

Eduardo Vela, aki nőgyógyászként dolgozott a San Ramón klinikán a spanyol fővárosban a gyanú szerint elválasztotta Inés Madrigalt a biológiai édesanyjától 1969 tavaszán és egy 46 éves nőnek adta át őt, majd az okiratokat meghamisítva azt állította, ő hozta világra a gyermeket, így ő is nevelheti fel.

A férfi akár 11 éves börtönbüntetést is kaphat. Egy vele dolgozó nővér szintén 5 éves börtönre számíthatott, de napokkal a tárgyalás kezdete előtt elhunyt.

A most 49 éves Madrigal arról számolt be, hogy anyja 18 éves korában árulta el neki az igazságot és haláláig segített neki vér szerinti szülei felkutatásában, de ez nem sikerült.

Mindig azt mondom, hogy nem ő adott életet nekem, de az ő szívében születtem meg. Azért élt, hogy gondoskodjon rólam és boldognak lásson

– nyilatkozott a nő a lapnak.

Hozzátette, nem hiszi, hogy Eduardo Vela elmondja majd neki a pontos történetet.

Nem fogja részletezni, hogy ki is valójában az anyám és hogy milyen körülmények között szakítottak el tőle. Nem vagyok olyan naiv, hogy ebben a hitben éljek.

Arról is beszélt, az ügy kiemelt jelentőségű, mert Spanyolország hatvan éven át volt a csecsemők szupermarkete Európának és Dél-Amerikának.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Pierre-Philippe Marcou

Ajánlott videó

Olvasói sztorik