Belföld

Az orgazdákat elfogták, az autótolvajt keresik

A rendőrök fél nap alatt megtalálták az ellopott autót.

A 39 éves piliscsabai S. Zsolt és a 43 éves pilisvörösvári P. Tamás egy pilisvörösvári műhelyben akarta szétszedni, majd eladni annak az autónak az alkatrészeit, amelyet még péntek hajnalban loptak Budapest XII. kerületéből.

A pilisvörösvári műhelyben az orgazdák a jármű bontásán dolgoztak, olyan technikai eszközt működtettek, ami az autó által sugárzott jeleket blokkolta.  A nyomozók a műhelyben a lopott autón kívül további három, szintén lopásból származó rendszámtáblát is találtak.

A rendőrök S. Zsoltnál és P. Tamásnál később szintén házkutatást tartottak. Több mint 100 járműalkatrészt, autólopáshoz használt egyéb eszközöket, valamint egy olyan autót is lefoglaltak, aminek rendszámtáblája és okmányai Csehországban körözés alatt állnak.

A két férfit tetten érték, a helyszínen elfogták, orgazdaság miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Az ismeretlen autótolvajt továbbra is keresi a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik