Újabb sosem látott magasságba röpítették világszerte a háborúk, az erőszak és az üldöztetés az otthonukból elűzött emberek számát, amely trend immár ötödik éve tart töretlenül. A tavalyi megugrás legfőbb oka a Kongói Demokratikus Köztársaságban uralkodó válság, a háború Dél-Szudánban, valamint az az exodus, amelynek során rohingja menekültek százezrei hagyták maguk mögött Mianmart, és kerestek menedéket Bangladesben. Elsöprő többségében leginkább a fejlődő országokat sújtották a menekülthullámokat előidéző válságok.
Kedden megjelent Global Trends című éves jelentésben az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete azt közölte,
Közülük nem kevesebb mint 16,2 millióan 2017-ben váltak földönfutókká, sokan először, mások pedig már ismétlődően – ami nem csupán azt mutatja híven, milyen sok ember volt úton a múlt évben, hanem az is kiszámolható belőle, hogy az esztendő minden egyes napján 44 500 embert űztek el az otthonából valahol a világban. Más megközelítésben:
Azoknak a menekülteknek a száma, akik fegyveres konfliktusok vagy üldöztetés miatt kényszerültek elhagyni a hazájukat, 25,4 milliót tett ki a 68,5 millióból. Ez 2,9 millióval több, mint 2016-ban, egyben a legnagyobb éven belüli növekedés, amit az UNHCR valaha regisztrált. Mindeközben a menedékkérők száma, azaz azoké, akik 2017. december 31-én arra vártak, hogy a menekült státus iránti kérelmük ügyében döntés szülessen, mintegy 300 ezerrel bővülve 3,1 millióra nőtt. Az otthonukból elűzött, ám saját hazájukon belül menedéket találó emberek 40 millióra rúgott, vagyis a belső menekültek közel ugyanannyian voltak, mint a 2016-os 40,3 millió fő.
Összegezve, a világon 2017-ben több menekült volt, mint Ausztrália teljes lakossága. Csaknem annyi ember élt az otthonától erőszakkal elszakítva, mint amekkora Thaiföld népessége. Világszerte minden 110 emberből egy menekült.
Vízválasztóhoz érkeztünk, ahol a globális menekülthelyzet sikeres kezelése új és az eddiginél sokkal átfogóbb megközelítést követel annak érdekében, hogy az egyes országok és közösségek ne maradjanak magukra ezzel a kihívással
– mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa.
Van azonban ok némi reményre. Úttörő jelleggel tizennégy ország már egy új dokumentum elképzelései mentén kezeli a menekülthelyzetet, pár hónapon belül pedig az új Globális Megállapodás a Menekültekről is készen áll majd arra, hogy az ENSZ Közgyűlés elfogadja. Ma, a Menekültek Világnapja előestéjén, az az üzenetem a tagállamok felé, hogy kérem, támogassák ezt a megállapodást. Senkinek sem a saját választása, hogy menekült lesz, de nekünk, többieknek megvan a választásunk, hogy miként segítjük őket.
Az UNHCR Global Trends című jelentése világszerte a Menekültek Világnapját (június 20.) megelőzően lát napvilágot, és az otthonukból elűzöttek számának alakulását mutatja be az UNHCR, a nemzeti kormányok és más partner szervezetek által gyűjtött adatokra alapozva. Nem vizsgálja a globális menekültügyi környezetet, amelyről az UNHCR külön jelentést ad ki, és amelyből amúgy 2017-ben sem hiányoztak az erőszakos hazatoloncolások, továbbá a menekültkérdés átpolitizálása és a menekültek bűnbakká tétele, változatlanul tartanak őrizetben menekülteket, megfosztják őket a lehetőségtől, hogy dolgozhassanak, sok ország pedig még a „menekült” szó használatától is elzárkózik.
Ezeknek a feltételezéseknek a sorába tartozik például, hogy a menekültek többsége a fejlett világ országaiban talál menedékre. A számok azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatják: a menekültek 85 százaléka pontosan a fejlődő országokban él, vagyis azokban az országokban, amelyek nagy része kilátástalanul szegény, és vajmi kevés támogatást kap ahhoz, hogy a menekült népességről gondoskodjon. Világszerte minden öt menekültből négy a hazájával szomszédos országban marad.
Ráadásul a határokon átívelő nagy létszámú menekült-kiáramlás szintén jóval kevésbé jellemző, mint azt az otthonuktól elszakított emberek 68,5 milliós globális létszáma alapján gondolni lehetne. Az erőszak elől menekülők csaknem kétharmada belső menekült, azaz nem hagyta el a saját országa területét. A 25,4 millió menekültnek valamivel több mint egyötöde palesztin, és ők egy másik ENSZ-szervezet, az UNRWA mandátuma alá tartoznak. Azoknak a többieknek, akikért az UNHCR a felelős hozzávetőleg a kétharmada mindössze öt országból érkezik: Szíriából, Afganisztánból, Dél-Szudánból, Mianmarból és Szomáliából. Amennyiben ezen országok bármelyikében véget érne a fegyveres konfliktus, az jó eséllyel azonnal számottevő hatással lenne a globális menekültügyi helyzetre.
Két további figyelemre méltó összefüggés a Global Trends jelentésből azt mutatja, hogy egyrészt a menekültek többsége (58 százalék) városokban vagy azok környezetében él, azaz nem táborokban vagy vidéki körzetekben, másrészt a világ menekült népessége kifejezetten fiatal, hiszen
Ahogyan a nagyszámú menekültet kibocsátó országok, úgy az őket nagy létszámban befogadók is kevesen vannak. Törökország az abszolút számok tekintetében 2017-ben továbbra is a világ első számú befogadó országa volt 3,5 millió – túlnyomórészt szíriai – menekülttel. Ugyanakkor Libanon az az ország, amely a saját lakosságához képest legtöbb menekültet fogadta be. Összességében az UNHCR mandátuma alá tartozó menekültek 63 százaléka mindössze 10 országban talált menedékre.
A legtöbb menekültnek otthont adó országok globális rangsorában az „éllovas” Törökországot Pakisztán és Uganda követi, és az első tízbe egyetlen európai ország fért be csupán, Németország, mégpedig a 6. helyen – az országban 2017 végén élő 970 400 menekülttel.
Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa felszólította Magyarországot, hogy növelje a menedékkérők esélyeit, hogy beléphessenek az országba és elinduljon a menekültügyi eljárásuk, egyben szüntesse meg a határon az úgynevezett „tranzit zónákat”, amelyekben, miként fogalmazott, gyakorlatilag fogva tartják a háború és üldöztetés elől menekülő embereket.
Kiemelt kép: AFP PHOTO / Sakis Mitrolidis
