Nagyvilág

Minden lépését felügyelik a maffiáról író riporternek

Bár elszigetelve él, mégis alig van egyedül. Évek óta nem sétált társaság nélül a szicíliai partokon, nem mehet csak úgy étterembe, koncertre vagy moziba, nem vezethet autót egyedül. Paolo Borrometi „bűne”, hogy oknyomozó újságíró, a maffiáról ír, ezért rendőri védelem alatt áll.

A 35 éves férfiról a New York Times közölt egy hosszabb cikket, amiből kiderül, minden reggelét három dologgal kezdi: egy presszókávéval, egy cigarettával és a felügyelőjével. Nincs egyedül: Olaszországban 200 tudósítót védenek a rendőrök.

Egyikőnk sem akar hős vagy példakép lenni. Mi csak a munkánkat akarjuk elvégezni, azaz történeteket mesélni

– ezt maga Borrometi mondta nemrég egy gimnazistáknak tartott előadáson Rómában – a városban, ami most a lakhelye is.

Ne hagyja abba az írást, Paolo. Az országunknak szüksége van a szabad és oknyomozó újságírásra. Minden tiszteletem az öné

– ez pedig már egy emailnek a részlete, amit a férfi 2014-ben kapott azután, hogy családjának vidéki háza előtt két maszkos férfi megtámadta. Az üzenetet nem más írta, mint Daphne Caruana Galizia, máltai újságírónő, akiről tavaly azért írtunk, mert az autójába rejtett bomba ölte meg. Az 53 éves nő halálának pillanatában 47 per folyt ellene, abból az egyiket a gazdasági miniszter indította. Idén februárban pedig az olasz maffiához kötődő korrupciós ügyeket is vizsgáló Ján Kuciakot találták holtan menyasszonyával együtt.

 

Már két embert megöltek az Európai Unión belül azért, mert maffiához kötődő történeteket kutattak fel, olyanokat, amiről a helyi kormányok nem akartak tudomást venni. Olaszország történelmileg az az ország, ami leginkább megérezte és megérzi még mindig a maffia létezését és tucatnyi olyan újságíró él itt, akiket 24 órás rendőri megfigyelés alatt tartanak. Ez más országokban ne fordul elő

– mondta Pauline Adès-Mével, aki a Reporters Without Borders szervezetnek a tagja.

Népes lista

Az említett újságírók között van Lirio Abbate, a L’Espresso munkatársa is, maffiaszakértő, akire már 11 éve vigyáznak azután, hogy a rendőrség meghiúsított egy bombatámadást, amit a palermói háza elé terveztek. Federica Angeli, a La Repubblica tudósítója és családja öt éve áll védelem alatt. Roberto Saviani, a nápolyi maffiaügyekkel foglalkozó Gomorrah szerzője 2006 óta nem mehet sehova egyedül.

Borrometi számára elég volt ötévnyi, titkos üzelmekről szóló tudósítás a független honlapján, a La Spián (magyarul A Kém), hogy fenyegetéseket kapjon. Az elmúlt időszakban több százat kapott helyi bűnözőktől. A férfi egyébként ügyvéd és 17 évesen kezdett el írni helyi lapoknak, példaképe pedig Giovanni Spampinato volt, akit a maffia a 70-es években ölt meg. Első nagy munkája Scicli városvezetésének maffiához fűződő viszonyairól szólt, és ami hatalmas szerepet játszott abban, hogy a kormány feloszlatta a városházát. Nem nagyon szégyenlősködik:

cikkeiben mindenkit nevén nevez és általában fotókat is mellékel hozzájuk.

 

Eleinte csak telefonon zaklatták, tettlegességig akkor fajult a történet, amikor megírta, hogy Szicília legnagyobb gyümölcs- és zöldségpiacát maffiózók üzemeltetik. Éppen a kutyáját etette a vidéki házuk mellett, amikor két férfi ráugrott, majd hátracsavarta a karját úgy, hogy a vállizmai három helyen elszakadtak.

Annyit mondtak csak, hogy ne üssem bele az orrom más dolgába és hogy ez az első figyelmeztetés

– emlékszik vissza a férfi. A vállát még öt év után sem tudja rendesen mozgatni, viszont az eset nem akadályozta meg abban, hogy folytassa a munkát, illetve hogy bíróságra vigye a maffiózókat, akik megfenyegették őt. Egy éjjel gyújtogatás miatt majdnem leégett az otthona, a rendőrség pedig akkor döntött úgy, hogy 24 órás védelem alá helyezi. A maffia nem igazán ijedt meg ettől.

Levágjuk a fejed, akár egy rendőrőrs közepén is

–  írta a helyi vezetői maffiózó egy nyilvános posztban a közösségi médiában.

A rendőrség nemrég arról számolt be, elfogott egy férfit, aki a gyerekeivel arról beszélt, hogyan ölhetnék meg autóba rejtett pokolgéppel Borrometit.

 

 

Kiemelt kép: Getty Images/Franco Oroglia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik