Nagyvilág

A kínai elnök is tiszteletét teheti Kim Dzsong Un és Donald Trump találkozóján

Ezzel együtt lenne annak a három országnak a vezetője, amelyek aláírták a koreai háborút lezáró fegyverszüneti megállapodást.

Nem kizárt, hogy Hszi Csin Ping kínai elnök is jelen lesz Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök június 12-i szingapúri csúcstalálkozóján, és tárgyal mindkettejükkel – jelentette vasárnap a KBS News dél-koreai hírtelevízió diplomáciai forrásokra hivatkozva.

A híradás szerint ez esetben együtt lenne annak a három országnak a vezetője, amelyek 1953-ban aláírták a koreai háborút lezáró fegyverszüneti megállapodást. Megvitathatnák azt, hogyan válthatnák fel ezt tényleges békemegállapodással. Ezzel jogilag is pont kerülne a 65 éve befejeződött háborúra a két Korea között, amelyek elméletileg még mindig hadban állnak egymással.

Az április 27-én tartott Korea-közi csúcstalálkozón a két ország elnöke elfogadta az úgynevezett panmindzsoni nyilatkozatot, amelynek harmadik pontja arról szólt, hogy még az idén, vagyis 65 évvel a fegyverszüneti egyezmény aláírása után, Szöul és Phenjan aláírja a békemegállapodást.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelentette be, hogy  június 12-én Szingapúrban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Ez lesz az első alkalom, hogy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. Tárgyalásainak fő témája a várakozások szerint az észak-koreai nukleáris program felszámolása és a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése lesz.

Kína fontos szerepet játszott a Korea-közi csúcstalálkozó megvalósulásában, valamint abban, hogy Észak-Korea ígéretet tett a félsziget atommentesítésére. Kim Dzsong Un 2011-es hatalomra kerülése óta a Kína és Észak-Korea közti szövetség meglazulni látszott, Peking ugyanis nem nézte jó szemmel a közvetlen szomszédságában folytatott atomkísérleteket. A döntő fordulatot az jelentette, hogy miután Kína – részben amerikai nyomásra – betartotta az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyre szigorúbb szankcióit, a több mint 90 százalékban Kínán keresztül bonyolódó észak-koreai külkereskedelem jelentős mértékben csökkent. Ez játszhatott közre abban, hogy miután kitűzték a Korea-közi csúcstalálkozó időpontját, valamint tervbe vették Kim Dzsong Un ezt követő találkozóját Donald Trump amerikai elnökkel, Kim Dzsong Un titokban Pekingbe látogatott, beiktatása óta első alkalommal utazott külföldre. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik