Nagyvilág

Épp egy hónappal a választás után megkapta a szavazólapot

Épp egy hónapja, április 8-án volt az országgyűlési választás, és ma alakul meg az új parlament.

Szamoán lakó olvasónk pedig ma megkapta a választási levélcsomagot, amelynek visszaküldésével leadhatta volna a szavazatát.

Arról, hogy a csendes-óceáni országban lakó olvasónk kimarad a választás lehetőségéből, korábban már írtunk.

  • 2017 nyara óta dolgozik Szamoán, és úgy volt, hogy az idén áprilisban is ott lesz, ezért regisztrált a Nemzeti Választási Irodánál az interneten keresztül, ahonnan 2018. január 29-én meg is küldték e-mailben a döntést, hogy felvették a központi névjegyzékbe.
  • Végül azonban úgy alakult, hogy a választás idején Nyugat-Európában tartózkodik, ennek megfelelően benyújtott egy névjegyzékbe vett adatok módosításáról szóló kérelmet, amire külön opció volt az NVI honlapján. Még bőven a határidő előtt, március 20-án kapott értesítést, hogy a kérelmét elfogadták, és a módosításokat a névjegyzékben is elvégezték.
  • Szavazólapot viszont nem kapott nyugat-európai címére.
  • Ugyanakkor párja édesapjának – aki szintén az utóbb megadott, európai lakcímen élt – postázta a választási iroda a levélcsomagot, annak ellenére, hogy a férfi két évvel ezelőtt Magyarországon elhunyt.

Olvasónk tehát nem szavazhatott, de halott apósa nevében visszaküldhette volna a kitöltött szavazólapot tartalmazó borítékot. Ezt persze nem tette meg: az ő nevére érkező levélcsomagot összetépték és kidobták.

Sok külföldön élő marad le a választásról, halottak viszont kapnak szavazólapot
Gond van a névjegyzékkel és a szavazólapok postázásával is.

Miközben a Fidesz (alaptalanul) azzal támadja a Kúriát, hogy egy mandátumot elvett tőle a nem az NVI által kiküldött válaszborítékban visszaérkező levélszavazatok érvénytelenítésével, olvasónk meglepve tapasztalta, hogy egy hónappal a választás után szamoai címére megérkezett a szavazólap.

Ezzel legalább két probléma van.

  • A választás április 8-án volt, neki pedig április 7. éjfélig vissza kellett volna küldenie Budapestre a szavazatát (vagy a szavazás napján bevinnie egy külképviseletre – mellékszál, de Magyarországnak Szamoán nincs nagykövetsége vagy konzulátusa, a legközelebbi Új-Zélandon található).
  • Mint említettük, nem Szamoán akart szavazni, hanem Nyugat-Európában, közelebbről Svédországban, és ezt a kérelmét az NVI elfogadta.

Olvasónk a választás után meg is kereste az NVI-t, amelynek elnöke, Pálffy Ilona válaszában arról tájékoztatta, hogy a szavazási levélcsomagokat már március 14-én átadták kézbesítésre, így a március 20-i értesítés ellenére a szavazólapot nem a svédországi, hanem a szamoai címére küldték ki. Arról viszont nem tett említést április 19-i keltezésű levelében az NVI elnöke, hogy az miért nem érkezett meg oda sem.

A most megkapott borítékon viszont már látszik, hogy meglehetősen kalandos utat járt be: a bélyegző szerint tévesen Kanadába küldték, de Montréalba is csak április 3-án jutott el, ahonnan nemigen érkezett volna vissza időben Magyarországra. Valaki kézírással egy USA feliratot is elhelyezett rajta. Szamoa történetesen a világ másik végén van, nagyjából 10 ezer kilométernyire Észak-Amerikától.

Fotó: Olvasói kép

 

Kiemelt képünkön: Szavazatszámlálók ellenőrzik a levélszavazatokat a Nemzeti Választási Iroda (NVI) budapesti székházában az országgyűlési képviselő-választás napján
Fotó: Soós Lajos / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik