Alighanem mindenki számára jól ismert az 1848-ban megjelent Kommunista kiáltvány nyitósorának dermesztő próféciája:
Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete.”
Marx és Engels közös alkotása jókorát túlzott: kevés kommunista meggyőződésű mozgalmár élt akkor Európában, és a francia, német, osztrák és magyar forradalmakhoz nem sok közük volt. 1917-ben azonban – miután a februári forradalomban II. Miklós cár lemondani kényszerült trónjáról – Lenin és a bolsevikok októberi marxista puccsa valóban komoly tényezővé tette őket.
Azt követően, hogy Mao Ce-tung 1949-ben átvette a hatalmat, a világ népességének több mint a fele lényegében olyan uralkodó elit alávetettje lett, amely magát marxista elveknek vallónak tartotta.
Fotó: AFP / XINHUA
Hogy miért vált Karl Marx a talán legnagyobb hatású szerzővé, aki valaha élt, mindenképpen megér egy elemzést. Az ifjú Marxot céltudatos, ambiciózus embernek ismerték, aki szenvedélyesen elkötelezte magát az emberiség sorsának jobbítása mellett. 1869-ben a népszerű viktoriánus társasjáték, a Vallomások játszása közben „fő jellemvonásának” azt nevezte meg, hogy „egyetlen célra” koncentrál.
Bonnban jogot, Berlinben filozófiát tanult, nézeteit természetesen a kor legismertebb filozófusa, Hegel befolyásolta leginkább. 1843-ban radikális újságíróként látjuk viszont Kölnben, 1844–1845-ben azonban már – részben a szintén hegeliánus és később életre szóló szellemi társává fogadott Friedrich Engels ösztönzésére –
Nem sokkal később Marx és Engels lefektette a „történelmi materializmus” alapjait, megmagyarázva a kapitalizmus eredetét, és kifejtették, a társadalmi viszonyok megértéséhez miért elengedhetetlen a tulajdonviszonyok és a tőkefelhalmozás működésének ismerete.
1848-ban azonban az ő életüket is feje tetejére állította a forradalmi hullám. Amikor a nyugtalanság végigsöpört a kontinensen, Marxot a forradalmak finanszírozásának vádjával letartóztatták, s bár Franciaországból egyszer már kiutasították, Brüsszelből ismét Párizsba menekült. 1849 júniusában azonban kénytelen volt továbbállni Londonba, ahol életének hátralévő részét töltötte.
ÁTVÁLLALT APASÁG
Az első időkben a rossz hírű Soho városrészben letelepedő Marx súlyos szegénységben élt, és gyakran szorult az apja manchesteri pamutfonógyárában alkalmazott Engels segítségére. Hű felesége, Jenny von Westphalen hét gyermekkel ajándékozta meg, közülük négyen nem élték meg a felnőttkort. Egyesek szerint házvezetőnője, Helene Demuth fiának, a nevelőothhonba küldött Frederick Demuthnak is ő volt az apja, ám az apaságot – hogy megvédje Marx reputációját – az agglegény Engels vállalta magára.
Londoni tartózkodásának 34 évét jórészt főműve, A tőke (Das Kapital) háttértanulmányainak és megírásának szentelte, általában a British Museum 1857-ben megnyitott hatalmas olvasótermében. A tőke 1867-ben kiadott első kötetében leírtak jelentős része nem első kézből származó információ volt, hanem a brit gyárakban végzett ellenőrzéseket is tartalmazó hivatalos lajstromokból, jelentésekből származott.
Marx a sajtót is igénybe vette, felelevenítette például Mary Anne Walkley londoni kalaposnő esetét, aki mindössze húszévesen hunyt el a kimerültségtől, amit a „társasági szezonban” gyakori harmincórás folyamatos munkavégzések okoztak. Az orvosi jelentések szintén fontos forrásként szolgáltak, egy 1875-ös például
Aktív tevékenységet fejtett ki a helyi német munkásság körében, és központi szerepet játszott az 1864-ben alapított Nemzetközi Munkásszövetségben (más néven I. Internacionálé), mely hamarosan több százezres tagságra tett szert Európában. Amikor az 1870–1871-es porosz–francia háború vége felé kikiáltották a párizsi kommünt, Marx nevét annak céljaival és a vérontással is sokan összekötötték. Engels szavaival, hamarosan
„korának legutáltabb és leginkább rágalmazott embere” lett.
A számos kritika ellenére Marx ritkán kételkedett saját képességeiben. Kimagasló önbizalmának azonban volt egy hátulütője is: egy adott téma minden vonatkozását ki akarta ismerni, mielőtt írt volna róla. Számolatlanul teltek az évek új nyelvek – főként az orosz – megtanulásával és véget nem érő jegyzeteléssel. Az idős Marxot aranyér, reuma, kelések, máj- és bőrbetegségek, álmatlanság gyötörte, néha hosszú időre ágynak dőlt, és mivel munkája akadozott, életében nem tehetett szert világhírnévre, 1883-as halálára kevesen kapták fel a fejüket.
Hamarosan azonban – ahogy Európát gazdasági depresszió ragadta karmaiba és a szocializmus is mind jobban teret nyert – valóságos kultusz támadt körülötte. Húsz évvel később már nemzetközi elismeréssel övezték vízióját egy olyan új világról, amelyben a termelőerők magas életnívót teremtenek, és étellel, ruhával, hajlékkal látják el a dolgozó tömegeket.
AZ ÁLLAM VÉGE
Marx terve, amelyre 1848 ébresztette rá, alapjaiban igen egyszerű volt. Érvelése szerint a kapitalizmus újabb és újabb válságokat idéz elő, melyet a tőkések könnyen átvészelnek, sőt profitálnak is belőle, ha az árukat a termelők kénytelenek az előállítási költségért vagy az alatt eladni. A szegények azonban elmennek a falig. A vagyon ennek megfelelően tovább koncentrálódik, a munkásosztálybeliek bére viszont a létfenntartási szintre vagy még lejjebb csökken. Végül bekövetkezik egy óriási válság, melyben a szocialista alternatívát immár jól ismerő és az osztálytudat által egybefogott, a gyárakban folyó kooperatív tömegtermelés egyik következményeként szolidáris munkásosztály megdönti az államrendet.
A burzsoázia legyőzésével a munkásosztály a Marx által „proletárdiktatúrának” nevezett időszak során újraformálja a társadalmat, vagyis a kétkezi munkások (a viktoriánus Nagy-Britannia népességének 85 százaléka!) kaparintják kezükbe az ellenőrzést a demokratikus intézmények felett. A profit érdekében végzett termelést a szükségletek szerinti váltja fel, utóbbit központi tervutasításokkal határozzák meg. A dolgozók jutalma végül az a rend lesz, amelyben megvalósul a
mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” alapelv.
A kommunista társadalom végső fázisában a kényszerítő hatalom minden formája lényegében megszűnik. S miután megszűnnek az osztálykülönbségek, államra sem lesz többé szükség.
Élete vége felé Marx már elfogadta, hogy a forradalom egy Oroszországhoz hasonló fejletlen államban is bekövetkezhet, ami számára problematikus beismerés volt, hiszen elméleteit egy magasabb életnívójú társadalom modellezésével állította fel. Ám leginkább az különböztette meg a bolsevik forradalmat a marxi öntőformától, hogy egy kisebbségi párt vezette, amely úgy érezte, muszáj terrorral uralkodnia.,
Fotó: RIA Novosti / AFP
Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka (1916) című munkájában Lenin továbbvitte a kizsákmányolás marxi eszméjét, kiterjesztve azt a világ meghódított, elfoglalt területeire is.
1945 után, a legtöbb európai gyarmattartó birodalom megroggyanását kihasználva milliók kötötték össze Marx nevét a nemzeti függetlenséggel és önrendelkezéssel, valamint a földtulajdon visszaadásával a föld megművelőinek.
A Marx nevét szájukra vevő rezsimek nem keveset el is értek a fennen hangoztatott elvek hajszolásával, Kínában például milliókat emeltek fel a szegénységből, szabadítottak meg az ópiumfüggőség és a kegyetlen földesurak szolgaságából. A Szovjetunió mindössze két generáció alatt végrehajtotta az iparosítást – borzalmas árat fizetett érte –, alaposan kivette a részét Hitler legyőzéséből, a hatalmas második világháborús veszteségek ellenére emelni tudta az átlagos életszínvonalat, és rövid időre az Egyesült Államokat is megelőzte az űrversenyben, amikor Jurij Gagarin első emberként repült az űrbe 1961 áprilisában.
Fotó: Ann Ronan Picture Library / AFP
TÖMEGES KIÁBRÁNDULÁS
A kommunista államok nyilvánvalóan elmulasztották a nép kezébe adni a hatalmat, amelyet a rigorózus, privilegizált hatalmi elitek sajátítottak ki maguknak, erőszakkal fojtva el minden ellenvéleményt. Amikor a szovjet modellből való kitörési kísérletet 1956-ban Magyarországon és 1968-ban Csehszlovákiában kíméletlenül megtorolták, tömegek ábrándultak ki – immár Nyugaton is – e rezsimekből. Daniel Cohn-Bendit ’68-as diákvezér kifejezésével: a kommunizmus „csökevényesnek” mutatta magát.
Kínában a kulturális forradalmat a hatalmi harc mellett az értelmiség elleni támadás is fűtötte, tízezreket öltek meg és száműztek vidékre, akár egy évtizedre is. A fegyverkezési versenyben lemaradó Szovjetunió 1991-es összeomlásával sokan igazolva látták Marx modelljének csődjét, és azt, hogy a kapitalizmus megnyerte a modern világrendek közötti gigászi küzdelmet.
Tíz évvel a 2008-as pénzügyi válság kitörése után azonban jelentősen megnőtt az érdeklődés Marx munkássága iránt. Ismét relevánssá váltak elemzései a tőke koncentrációjáról és a növekvő szegénységről, különösen azon nemzedék számára, amely megszorítások között nőtt fel és rosszabb életkilátásokkal néz szembe, mint szülei.
Kétszáz év elteltével a már nem kísértetként bolyongó Marx akár még meglepetést is okozhat.
A teljes cikk a BBC History 2018. májusi számában olvasható.
Kiemelt fotó: L. Kalinovsky festményének reprodukciója. Fotó: RIA Novosti / AFP
