A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tavaly menesztett igazgatója szerint Donald Trump „morálisan alkalmatlan” az elnökségre. James Comey, az ABC tévé vasárnap esti egyórás interjúja végén felelt így arra, hogy Donald alkalmatlan-e az elnöki posztra. A riporter, George Stephanopoulos – aki korábban Bill Clinton kommunikációs igazgatója volt –, ötórás interjút készített és ebből volt látható egyórányi rész.
Comey okosnak mondta Trumpot, úgy fogalmazott, hogy „nem orvosilag, hanem erkölcsileg alkalmatlan”. Azt mondta, Trump sorozatosan nem mond igazat, úgy beszél a nőkről, mint húsdarabokról, és a tavaly nyáron Charlottesville-ben kitört zavargások idején sem tett tanúbizonyságot vezetői képességeiről.
A mi elnökünknek meg kell testesítenie a tiszteletet és mindazon értékeket, amik alapvető fontosságúak országunkban
– fogalmazott a volt FBI-direktor. Bár az interjúban Comey kitért arra is, hogy miért nyitotta meg újra az elnökválasztás előtt pár nappal a Hillary Clinton e-maileivel foglalkozó vizsgálatot – amit Clinton a választási kudarca egyik tényezőjének tart –, az interjú nagy részében Trumpot támadta, nem egyszer csupán félmondatokkal sejtetve dolgokat.
Ezt a történetet egyébként Trump személyes testőrei régóta tagadják. Hasonlóképpen sejteni engedte, hogy a 2016-os elnökválasztás kampányában lehetett összejátszás Trump és kampánycsapata, valamint oroszok között. Ahogyan fogalmazott, valamennyi más amerikai elnök esetében határozott nemmel válaszolna az összejátszást firtató kérdésre, de Trump esetében nem mondhat egyértelmű nemet.
Comey felidézte találkozásait Trumppal, és elmondta, hogy benyomásai szerint Trump „uralkodni akar” a környezetén. Tőle lojalitást kért, mire ő azt válaszolta, csak tisztességet adhat. Az elnök erre pontosított, tisztességes lojalitást kér tőle. (Trump korábban többször is tagadta, hogy lojalitást kért volna tőle.)
Comey emlékirata kedden kerül a boltokba, és az ABC-nek adott interjúval kezdte meg a könyv népszerűsítését, de a héten várhatóan több más tévécsatornának is a vendége lesz. (MTI)
(Kiemelt kép: Europress/Andrew Harrer/Pool via CNP/Consolidated/dpa)