Nagyvilág
klaus-iohannis(960x640).jpg (Array)

A román elnök nem kímélte elődjét és a volt kormányfőt

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 04. 13. 12:57

Kiadta a főügyészségnek Ion Iliescut és Petre Romant. Bűnvádi eljárás indul ellenük.

Jóváhagyta a román államfő, hogy a főügyészség bűnvádi eljárást indítson Ion Iliescu volt elnök ellen a ’89-es forradalom ügyében. Klaus Johannis kiadta az igazságszolgáltatásnak Petre Roman volt miniszterelnököt és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest is. Romániában a képviselők mentelmi jogáról a parlament, a – volt és jelenlegi – kormánytagokéról az államfő dönt.

A katonai ügyészek másfél éve porolták le a ’89-es aktákat, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, a halálos áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyészség szerint a kommunista diktátor elűzése után az új politikai és katonai vezetés hatalma megőrzéséért sok ember halálát, testi és lelki sérülését eredményező fegyveres diverziót szervezett.

Ez – emberiesség elleni bűntettként – elévülhetetlen.

Eddig ismeretlen tettes ellen nyomoztak. Ion Iliescut, akinek döntő szerepe volt a ’89-es népfelkelést követő hatalomátvételben, tavaly márciusban tanúként hallgatták ki. Amikor távozáskor egy újságíró azt kérdezte: bűnösnek érzi-e magát, Iliescu kérdéssel vágott vissza.

Miért is? A román forradalomért? Lehetne azért egy kis ítélőképessége

– oktatta ki a volt államfő az újságírót.

A katonai ügyészség 2016 decemberében bejelentette, emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja az 1989-es forradalom idején hatalomra került vezetést. Ezzel megerősítést nyert az a Romániában széles körben elfogadott feltételezés, hogy a hatalmat Ion Iliescu vezetésével magukhoz ragadó reformkommunisták szerveztek több száz áldozattal járó diverziót Nicolae Ceausescu kommunista diktátor elmenekülése után,

hogy egy nem létező ellenséget legyőzve, harci érdemeket szerezve igazolják hatalmukat. 

06/15/1990. Romanian miners invade Bucharest
Büntetőeljárás indult Iliescu és Roman ellen a bányászjárások miatt
A román katonai ügyészség szerint felelősek négy ember 26 évvel ezelőtti haláláért.

A korábbi nem hivatalos statisztikák szerint a Temesvárról induló, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, és 3138-an sebesültek meg.

Túlnyomó többségük a diktátor elűzése után. Elhitették az emberekkel, hogy terrorista mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceausescu hatalmának helyreállítása érdekében. A 88 éves Iliescu ellen tavaly júniusban már vádat emeltek a “bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos akciók miatt, de a perben még nem született ítélet. A jelenleg visszavonultan élő politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között volt Románia államfője. (mti)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Closeup of big gold nugget, finance concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.