Nagyvilág

A bányászjárás miatt emeltek vádat a volt román elnök ellen

Több százan sérültek meg és halálos áldozatok is voltak, amikor a vád szerint Ion Iliescu és társai tüntetőkre uszították a Zsil-völgyi bányászokat.

Vádat emeltek kedden Ion Iliescu volt román államfő ellen a bányászjárásként elhíresült, 1990. júniusi erőszak ügyében. A román legfőbb ügyészség Iliescut – 13 társával együtt – emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.

Iliescu mellett Petre Roman volt miniszterelnöknek, Virgil Magureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alapító igazgatójának és Miron Cozma bányászvezérnek is bíróság előtt kell felelnie azért, mert 1990 júniusában állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel a hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben. Ezután Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat.

Iliescut – aki 1990 júniusában a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának elnökeként és megválasztott államfőként vezette Romániát – négy ember haláláért, 1388 ember megsebesítéséért és 1250 (bebörtönzött) ember politikai okokból történt meghurcolásáért vonják felelősségre.

A legfőbb ügyészség katonai részlege a Petre Roman vezette korabeli kormány több tagja, az akkori katonai főügyész, belügyminisztériumi vezetők és a Zsil-völgyi szénbányászok több volt szakszervezeti vezetője ellen is emberiesség elleni bűncselekményekért emelt vádat, amit életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt az új román büntető törvénykönyv. A vádhatóság megjegyzi, mivel időközben változott a büntetőjog, valamennyi vádlott esetében a számukra kedvezőbb büntetési tétel kiszabását kérik a bíróságtól.

A vádirat kétezer oldalas, amihez az ügyészség 413 kötetnyi bizonyítékot csatolt. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja.

Bár korábban többször is vizsgálat indult az ügyben, Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel a büntetőjogi felelősség az akkori erőszakos cselekményekért. Legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság 2014-ben kártérítésre kötelezte és felszólította a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az erőszak négy halálos és három, golyó által megsebesített áldozatának, illetve a több mint ezer jogtalanul bebörtönzött tüntetőnek.

A 87 éves Iliescu ellen tavaly az 1989-es forradalom ügyében is bűnvádi eljárás indult, szintén egy strasbourgi elmarasztalás és szintén emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával, de abban az ügyben még nem történt vádemelés. A politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között Románia államfője volt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik