Nagyvilág

Azerbajdzsánban sem jobb a helyzet, mint nálunk, sőt

Szerda reggel vette kezdetét az azerbajdzsáni előrehozott elnökválasztás, ahol elképzelhetetlennek tűnik, hogy ne a Ilham Aliyev, a poszt jelenlegi birtokosa győzzön – írja a Népszava.

Győzelme már csak azért is papírformának tekinthető, mert a várakozásoknak megfelelően az ellenzéki pártok képviselői bojkottálják a választást.

Az ellenzéki politikusok arra panaszkodtak, hogy az országban lehetetlen demokratikus választást tartani, és a korábbi voksolásokhoz hasonlóan ezúttal is csalást sejtenek.

Elmondták továbbá azt is, hogy szerintük nem véletlenül hozták előre a választást, mert így a kampányidőszak is jelentősen lerövidült, és az ellenzéknek nem maradt ideje arra, hogy szerény eszközeivel megpróbáljon fellépni a csalások ellen.

A csalás gyanúját megalapozhatja, hogy Aliyev a múltban többször is módosította az alkotmányt. 2009-ben gondoskodott arról, hogy tetszőleges ideig indulhasson a köztársasági elnöki tisztségért, 2016-ban pedig ötről hét évre emelte az elnöki jogkör gyakorlásának idejét. A módosítások miatt az Európai Tanács is bírálta az elnököt, azzal vádolták, hogy

csapást mért a politikai erőegyensúlyra Azerbajdzsánban.

Az Aliyev-klán évtizedek óta meghatározó szerepet játszik Azerbajdzsánban. A mostani államfő az egykori kommunista funkcionárius, Heydar Aliyev fia és utóda. Heydar Aliyev a szovjet éra idején  a KGB-nél csinált  magának karriert, majd 1969-ben a kommunista párt élére került. 1991-ben, a Szovjetunió széthullása után a független Azerbajdzsán elnöke lett, és az is maradt egészen a 2003-ban bekövetkezett haláláig.

A jelenlegi elnök az olajeladásokból származó milliárdos bevételek segítségével gyors gazdasági növekedéshez segítették hozzá az országot, ennek ellenére több bírálat is éri. Egy, a Wikileaks által kiszivárogtatott jelentés szerint

az elnök célja nyilvánvalóan olyan politikai környezet megteremtése, amelyben az Aliyev-dinasztiának nem kell félnie a konkurenciától.

Aliyevék évtizedek alatt magukhoz vonták Azerbajdzsán természeti kincseit, hatalmas rejtett vagyont halmoztak fel.

– mondta róluk Khadiya Ismailova tényfeltáró újságírónő, aki 2014 és 2016 között börtönben is ült, szerinte pontosan az ilyen kijelentései miatt.

Győzelme esetén Aliyev elérheti, hogy a hatalom később fiára,  Heydarra szálljon át, miközben lányainak,  Arzunak és Leylának állítólag nagy üzleti érdekeltségei vannak. Ilham Aliyev mindenesetre visszautasítja a korrupcióval és az emberi jogok megsértésével kapcsolatos vádakat.

Kiemelt kép: MTI/AP/Aziz Karimov

Ajánlott videó

Olvasói sztorik