Nagyvilág

Münsteri gázolás: német az elkövető, nincs terrorizmusra utaló jel

24.hu
24.hu

2018. 04. 07. 20:40

Egy pszichés gondokkal küzdő 48 éves német férfi hajtott emberek közé. Hárman meghaltak, az elkövető öngyilkos lett.

Egy pszichés gondokkal küszködő német férfi a Münsterben szombaton történt tömeges gázolás elkövetője, és az üggyel kapcsolatban nincsenek terrorizmusra utaló jelek – jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja.

A beszámoló szerint egy 1969-ben született német férfi, Jens R. vezette a kisteherautót, amely Münster belvárosában szombat délután röviddel fél négy előtt teraszon ülő emberek közé hajtott.

Jens R. 2014-ben és 2016-ban is pszichés gondokkal tűnt fel – tették hozzá.

A Bild című lap a hírportálján azt írta, hogy a 48 éves férfi – aki első értesülések szerint három embert ölt meg, de később kiderült kettőt, húszat megsebesített és a gázolás után végzett magával – büntetlen előéletű. A rendőrség este megkezdte lakásának átkutatását, a lap szerint robbanóanyagot keresnek és a művelethez különleges egységeket is mozgósítottak.

Az SZ, az NDR és a WDR tényfeltáró munkacsoportja és a Bild információit a rendőrség estig nem erősítette meg és nem cáfolta.

Angela Merkelt a kancellár szombat esti közleménye szerint mélyen megrázta az eset. A hatóságok “most minden elképzelhetőt megtesznek a cselekmény feltárásáért, az áldozatok és hozzátartozóik támogatásáért” – áll a közleményben, amelyben Angela Merkel köszönetet mondott a résztvevő szakembereknek.

Drámai fotó a münsteri gázolás helyszínéről
Három halottja és 30 sérültje van a támadásnak.

Hozzátette, hogy állandó kapcsolatban áll Horst Seehofer belügyminiszterrel, Olaf Scholz alkancellárral és Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnökkel. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter közölte, hogy a münsteri és az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség teljes erővel dolgozik az ügy feltárásán, és a szövetségi biztonsági szervek szorosan egyeztetnek a tartományi hatóságokkal.

A sebesültek közül hatan életveszélyes állapotban vannak.

A münsteri egyetemi klinikán bevezették a vészhelyzetre kidolgozott intézkedéseket, így egy külön osztályt biztosítottak a sebesülteknek és felszólították véradásra a város lakosságát. Este visszavonták a felszólítást, közölve, hogy bőven elég jelentkező gyűlt össze a klinikánál.

A tömeges gázolás miatt a tartomány úthálózatának több pontján rendkívüli rendőri ellenőrzést kezdtek gépkarabéllyal felfegyverzett, golyóálló mellényes rendőrök részvételével – írta hírportálján a Rheinische Post című tartományi lap.

A Bild szerint készültségbe helyezték a szövetségi rendőrség különleges egységeit, köztük a terrorelhárító alakulatokat.

Nem három, hanem két embert ölt meg

Nincsenek iszlamista terrortámadásra utaló jelek a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő Münsterben szombaton történt tömeges gázolás ügyében, a nyomozás első, előzetes megállapításai alapján az elkövető német állampolgár – mondta Herbert Reul tartományi belügyminiszter szombat este az ntv német hírtelevízió beszámolója szerint.

A belügyminiszter azt is elmondta, hogy a korábbi adatokkal szemben nem négy halottja van az esetnek, hanem három, köztük a gázoló, aki tette után végzett magával. Húszan megsérültek, közülük hatan életveszélyes állapotban vannak.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) biztonsági forrásoktól származó, este közölt értesülése alapján Jens R. 1969. május 1-jén született az Olsberg nevű észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, és hosszú ideje Münsterben élt. Nagyjából két kilométerre lakott a gázolás helyszínétől, az óváros egyik híres vendéglője, a Kiepenkerl előtti tértől. A gázoláshoz használt jármű egy német gyártmányú, utazásra, kempingezésre használt mikrobusz, úgynevezett kempingbusz volt – tették hozzá.

A Bild című lap a hírportálján azt írta, hogy a férfi büntetlen előéletű volt. A rendőrség este megkezdte lakásának átkutatását, a lap tudomása szerint robbanóanyagot keresnek és a művelethez különleges egységeket is mozgósítottak.

(MTI)

Kiemelt kép: Twitter

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

FRANCE. PARIS (75) BELLEVILLE-MENILMONTANT. METRO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.