Nagyvilág

Túl radikális volt a pártjának a svéd politikus, így inkább Budapestre költözött

Kent Ekeroth arról híresült el, hogy vasrudakkal felszerelkezve fenyegetett egy kurd humoristát.

Budapestre költözött egy svéd radikális jobboldali politikus, Kent Ekeroth, miután pártja, a Svéd Demokraták úgy döntött, nem indítja a szeptemberi választáson. Ekeroth volt az a képviselő, aki februárban a svéd parlamentben felszólalva magyar nyelven köszönte meg Orbán Viktor tevékenységét a migrációs politika kapcsán.

A Magyar Nemzet azt írja, a politikust villámcsapásként érte, hogy három év képviselőség után nem szerepel pártja jelöltlistáján. Emögött az állhat, hogy a Svéd Demokraták a politikai centrum felé közelednek, Ekeroth viselkedése és viselt dolgai már nem férnek bele a szelídülő arculatba.

Az Expressen svéd napilap riportere Budapestre utazott, hogy megkeresse Ekerothot. A lap által bemutatott dokumentumok szerint céget alapított Magyarországon, ami újságkiadással és tanácsadással foglalkozik.

Azt írják, hogy a politikus a svéd radikálisok balhésabb csoportjához tartozott, 2010-ben társaival együtt, vasrudakkal felszerelkezve megfenyegetett egy Svédországban élő kurd humoristát, aki gyakran köszörülte a nyelvét a Svéd Demokratákon. Ebből csak 2012-ben lett botrány, amikor nyilvánosságra került egy videó az esetről. Egyik társa, Erik Almqvist ezután lemondott minden tisztségéről, visszaadta mandátumát, és ő is Budapestre költözött, Ekeroth így lényegében most követte őt. Az Expressen által bemutatott dokumentumokból kiderül, hogy épp Almqvist lett a cégének a kézbesítési megbízottja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik