Belföld

Menekült kislányként került Svédországba a menekültektől rettegő nő

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2018. 03. 20. 11:54

Svédország a 80-as évek elején fogadta be Natalie Contessa af Sandeberget, aki nemrégiben azzal szerzett hírnevet, hogy elsőként jelent meg a kormánypárti sajtóban a „hazamenekülős” kampány arcaként. Contessa az M1 Híradójában azt állította, hogy a menekülthelyzet miatt már nem érzi magát biztonságban a skandináv országban, ezért Magyarországra költözik.

A nő, akire időközben a svéd sajtó is felfigyelt, azt mondta a köztévé kamerájába, hogy egyre aggasztóbb mértékben romlik a svéd közbiztonság, a migránsok erőszakosak és elveszik a munkalehetőségeket a svédek elől. Állítása szerint ő is csak nehezen talált állást egy stockholmi kórházban, mert azt is elfoglalták a muszlimok.

A kormányzati rettegéskampány ikonikus szereplőjévé vált nő az M1-es interjúban elhangzott állítással szemben nem Svédországban született, a 24.hu információi szerint 2-3 éves korában, Nagy A. néven menekültként került az országba.

Édesanyja a 1970-es évek végén hagyta el Magyarországot, és sokáig a keleti-blokkból érkező disszidensek életét élte: egy olasz gyűjtőtáborban várta, hogy valahol befogadják. Ott ismerkedett meg egy orosz menekülttel, akitől a kislánya született.

A családhoz közeli forrásaink szerint az anya végül egy magyar barátnő segítségével utazhatott Svédországba.

Anya és leánya érkezésüket követően lakást és szociális segélyt kapott az államtól, hogy letelepedésük után egyenesbe jöjjenek, majd később az iskolai költségek jelentős részét is a svéd szociális rendszer fizette.

Az af Sadeberg névhez egy későbbi házasság révén jutott a két nő, azóta vette fel Natalie is a grófnő, contessa nevet.

Natalie Contessa af Sandeberg
Fotó: M1

Az interjú elhangzása óta Contessa számos állításáról kiderült, hogy nem teljesen fedik a valóságot. Magyar barátai például évekkel a menekülthullám előtt utaztak el Ausztráliába, és nem a migránsok miatt vándoroltak ki Svédországból. Forrásaink szerint egyébként korábban Contessa és édesanyja is utánuk ment, hogy ott próbáljanak szerencsét, de nem jártak sikerrel, így visszatértek Svédországba.

A svéd állampolgárok adatait tartalmazó nyilvános adatbázisokban egyébként nincs nyoma annak, hogy a 43 éves Natalie Contessa az utóbbi években kórházban dolgozott volna. Nevére csupán egy zöldség-gyümölcskereskedelemmel foglalkozó cég volt beregisztrálva.

A magyar migránsellenes propagandát támogató nőről az Index már a múlt héten kiderítette, hogy a svédek között sem volt sikeres a beilleszkedése, többször került súlyos konfliktusba környezetével, még büntetőügyei akadtak az elfajult veszekedések miatt. A hatósági dokumentumok arról tanúskodnak, hogy távozása előtt több mint hétszázezer forintnyi koronát kellett fizetnie több sértettnek, akik valamennyien svéd állampolgárok voltak.

Az interjúban elhangzott állítással ellentétben Contessa nem az utóbbi időben költözött el Skandináviából, hanem már két évvel ezelőtt. A 24.hu korábbi információi szerint 2016-ban a Budai Vár egyik legdrágább épületében bérelt magának hosszabb távra lakást, de ott is összeveszett a tulajdonossal.

A svéd Aftonbladet néhány napja számolt be Natalie Contessa af Sandeberg nagy port kavaró interjújáról, amelyben lap szerint horrorisztikusnak festette le Svédországot. A nő most már azt mondta az újságíróknak, hogy a médiavisszhang miatt Magyarországon sem érzi magát biztonságban.

Kiemelt kép: M1

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Demonstrators hold flags of Europe and of Romania as they protest in the front of the Romanian Parliament in Bucharest March 6, 2018.
Hundreds of demonstrators from around the country staged a rally following a nation wide mobilisation on social media to protest against the corruption and against PSD, the ruling Social Democrat Party. Romania's justice minister launched a procedure to sack the popular and internationally respected head of the anti-corruption investigation body. As chief prosecutor in the DNA anti-corruption body, Laura Codruta Kovesi has helped bring a raft of corrupt officials to justice in recent years in one of the EU's most graft-ridden countries. / AFP PHOTO / Daniel MIHAILESCU
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.